2017. május 7., vasárnap

Miért tűntem el?


Sziasztok édes drága angyalkáim!💕

Most 100%-ig biztos vagyok abban, hogy mindannyian a pokolra kívántok, amiért ilyen hosszú időre eltűntem...És emiatt rettenetesen ég a pofám, mert azt ígértem novemberben, hogy egy pár hét alatt összeszedem magam és jövök,és hát mondanom se kell, nem így lett. 😶 
És azt is nagyon jól tudom, hogy hónapokkal ezelőtt ígértem hogy megmagyarázom a dolgot. De nem éreztem magam felkészültnek rá, mert nem olyan egyszerű a dolog.
 
De most itt vagyok, és az elejétől kezdve elmagyarázom a dolgot kegyetlen őszinteséggel.
 
Gondolom azt észre vettétek, hogy tavaly márciustól kezdett el romlani a helyzet. Ennek több oka is van...
Kezdeném az egyszerűbbel: egy olyan kapcsolatom ért véget,amely számomra sokat jelentett, a másik félnek viszont nem igazán. Kihasznált engem, és ha szabad így fogalmaznom, az átlagosnál is mélyebbre taszított.
Tudnotok kell, hogy én érzelmileg rendkívül labilis vagyok, évek óta depresszióval küzdök,és ez a másik ok.:/ Nem vagyok rá büszke, nem is szeretem hangoztatni, vagy beszélni róla. Tehát a depresszió miatt vannak rosszabb napjaim, régebben egy két lábon járó önpusztítás voltam, egy antiszoc zombi, aki csak bámult maga elé. De ez régen volt, erre kicsit később visszatérek :) Tehát ennek végeztével egy kicsit visszasüllyedtem a régi állapotomba, nem volt kedvem senkihez és semmihez...
A harmadik ok, az családi. :( Tavaly márciusban keresztapukámnál súlyos betegséget, tüdőrákot diagnosztizáltak, és sajnos annyira előrehaladott állapotban volt, hogy már nem lehetett műteni. És ez engem eléggé padlóra küldött. 
Nagyon sok embert veszítettem el már eddigi életem során és hát, ez egy érzelmileg teljesen labilis embernek iszonyatosan sok...
Akkor még úgy voltam vele, hogy álljunk pozitívan a dolgokhoz, meg fog gyógyulni és minden okés lesz 😊 Folytattam az írást, de nem tettem oda magam 100%-osan, így elkezdtek csúszni a fejezetek, rövidültek, eseménytelenné váltak.
Aztán jött a nyár amikor is még rosszabb híreket kaptunk: a rák tovább terjedt, eljutott a vesékhez. Aztán jött az ősz: már a gyomornál tart. Novemberben eljutott a csontokhoz, idei év januárjában pedig már a vérében is ott volt.
Napról napra egyre (bocsánat a kifejezésért) szarabbul volt, mert kezdett széthullani a családom...
Decemberben be akartam zárni a blogot, így befejezetlenül, örökre... Azt éreztem hogy nem vagyok képes írni. De valaki meggyőzött arról, hogy ne zárjam be, róla is említést teszek a későbbiekben. 😉
Majd idén februárban bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam...
Keresztapámat majd' egy év harc után legyőzte a gyilkos kór, ami akkor már az egész testében elterjedt...
 Mondanom se kell, padlón voltam. Éjszakákon át csak sírtam és sírtam, mert nem tudtam felfogni. A temetésen külön meg voltam említve a búcsúztató beszédben, mint egyetlen keresztlány... Amikor meghallottam a nevem, összecsuklottam a sírástól...
 
Teljesen elhagyott az erőm, és akkor döntöttem el, hogy igenis felhagyok az eddigi minden dolgommal.
De felsegítettek a padlóról, és segítettek átvészelni azt az időszakot.
De hogy kik segítettek? Elsősorban a szüleim, akikkel egymást támogattuk a gyász alatt, a testvérem, és a barátaim: Sackó, Fanni, Noncsi, Dalma, Ivi, Petra, Fanni, Kata... Köszönöm nektek 💟 
De a legnagyobb köszönettel a következő személynek tartozom, aki tavaly szeptember óta tartja bennem a lelket, a felszínen tart és támogat mindenben. Ő az a személy, aki miatt ma újra mosolygok és nevetek, aki miatt elviselem a mindennapi dolgokat, megnyíltam a barátaim felé, aki segít hogy kilábaljak a depiből. És mit ne mondjak, jól halad. 😀 Ő az a személy, akinek köszönhetően ma itt mesélek, és nem pedig egy félkészen bezárt blog van a webcímen.
Ez a személy pedig nem mást, mint a párom, Máté.💓 Tavaly októberben lettünk egy pár, tehát keresztapám betegségének utolsó pillanataiban termett mellettem, és segített hogy átvészeljem ezt az egészet. Mellettem volt (és van is), támogatott az utolsó megrázó pillanatig. A temetés után felemelt a padlóról, megnyugtatott, és segített átvészelni a gyászidőszakot. Megnevetett, nem engedi, hogy magam alatt legyek, és védelmez mindentől. Neki köszönhető, hogy most itt mesélek nektek, mert Ő volt az, aki nem engedte meg, hogy bezárjam a blogot. (Szóval neki tartoztok köszönettel ha esetleg örültök, hogy még működik a blog 😂)
Szóval csak annyit mondanék, hogy köszönöm életem💖💖💖  És köszönöm mindenkinek, aki segített.😘💟

Hát ennyi lenne a magyarázat, amiért nem voltam ilyen sokáig. :( Nagyon sajnálom, és bocsánatot kérek tőletek, amiért itt hagytalak titeket,iszonyatosan ég a képem.😶 Annyi kérésem van, hogy ha hasonló cipőben jártok, ne forduljatok el, bátran kérjetek segítséget a közeletekben lévőktől, és nyugodtan írhattok nekem is, segítek.💟


Mi lesz ezután? 

Természetesen visszatérek, és folytatom a történetet. (Egyébként sincs már sok hátra 😋)
Úgy érzem, hogy 2 vagy 3 hét múlva ismét el tud indulni a blog, addig összeszedem a gondolataim, megírok egy-két fejezetet előre.
Innentől kezdve visszatérünk arra, hogy kéthetente vasárnap hozom nektek a friss fejezetet majd, amelyek remélhetőleg elnyerik a tetszéseteket. 😊
Röviden ennyi.


Tényleg iszonyatosan sajnálom ezt az egészet, nem gondoltam volna, hogy ennyire oda leszek.😞
Arra szeretnélek megkérni benneteket, hogy ha még itt vagy, és most olvasod ezt kedves olvasóm, akkor kérlek ezt a komment szekcióban jelezd nekem, hogy tudjam, mennyi embert veszítettem el, és hányan vagytok. Pipákat is szívesen fogadom, és ha úgy kényelmesebb neked, a chat-be is nyugodtan írhatsz. 😉

Hát remélem sok kérdésetekre választ adtam ezzel a bejegyzéssel, ha esetleg maradt benned valamilyen kérdés, melyre nem kaptál választ, jelezd nekem nyugodtan lent komiban. 👇 De ha esetleg valami személyesebb dolgot szeretnél nekem elmondani, esetleg a segítségemet kérnéd, vagy csak szimplán olyan helyen írnál nekem, amit csak én látok, akkor azt a blog e-mail címén megteheted: blogmail@gmail.hu
Írjatok bátran 😘

Nos, ennyi lett volna. 2-3 hét múlva találkozunk, addig is vigyázzatok magatokra, legyetek jók, írjatok bátran bármivel kapcsolatban, és hallgassátok rongyosra Harry számait💟 Nemsokára május 12😍
Mindenkit ölelek és puszilok, és még egyszer bocsánat:

All the love M

2017. január 31., kedd

Életjel

Drága lelkeim! ❤❤❤

Igen, életben vagyok és tudom, sokkal több időre tűntem el, mint azt mondtam és emiatt szégyellem is magam rendesen.😞 De egyszerűen szükségem volt erre.

Tényleg iszonyatosan sajnálom az eltűnésem, de mint ígértem, nem fogom abba hagyni a történet írását, természetesen be lesz fejezve méghozzá a történethez méltóan 👏

Nem tudom, hogy hányan vagytok itt még, de ha itt vagy és olvasod ezt, akkor kérlek hagyj nyomot magad után akár komi, de akár pipa formájában, hiszen ahhoz, hogy megnyomd valamelyik pipát még csak regisztrált fiók sem kell.😉
Tényleg nagyon jól jönne megtudni mennyien vagytok még itt velem.

Szóval a közlendőm lényegében annyi, hogy jelenleg félkész állapotban van a fejezet, nem tudom pontosan mikor rakom fel, de igyekszem.

Még annyi lenne, hogy oldalt találtok egy szavazást, ha megtennétek hogy szavaztok arról, hogy legyen-e beszámoló az elmúlt hónapok történéseiről, hogy hova tűntem el, akkor szívesen elmesélem nektek. Szóval ha szeretnétek, akkor oldalt katt 👉 "Igen, szeretnék ilyet" opcióra.


Amíg nem találkozunk, legyetek jók, vigyázzatok magatokra ebben a hidegben.😘


All the love M 💕

2016. december 24., szombat

Drága Olvasóim! ❤

Szeretnék nektek nagyon boldog, békés, mindentösszezabálós-Grincses krácsonyt kívánni!😘💗

Nem felejtettelek el ám benneteket, hamarosan érkezem, most már tényleg✌

Köszönöm, ha még velem vagytok, ameddig nem találkozunk legyetek rosszak 💋

All the love M💓

2016. november 6., vasárnap

Egy kis szünet...

Sziasztok lelkek <3


Bizonyára nektek is feltűnt, hogy mostanában nem éppen vagyok a toppon...
Ritkán van az, hogy időben hozom a fejezetet, aztán amikor nagy nehezen megérkezem, akkor is egy pocsék részt kaptok...
Most is megígértem hogy hozom a fejezetet időben, és nem tudtam betartani...
Amit nagyon-nagyon sajnálok!!!

És hogy miért is van ez, hogy mostanában ilyen szétszórt vagyok?

A válasz az lenne, hogy a magánélet. Az utóbbi fél év nem volt éppen egy leányálom, mert sok minden történt. Teljesen el vagyok tájolódva a napok közt és úgy érzem, kell egy kis pihenő, hogy összeszedjem a gondolataimat. Talán kettő vagy három hét elég lesz. Mondjuk többet nem is adok magamnak, mert sietek vissza az én lelkeimhez ^^

 Szóval erre a pici időszakra eltűnök a blogger-ről.

Kihasználom ezt az időt, és rendezem soraimat, megírom rendesen a fejezeteket és a már fent lévőket is újraírom, de mindenesetre átjavítom.
Szeretnék ismételten bocsánatot kérni emiatt, ne tudjátok meg mennyire ég most a pofám, de hát megérdemlem. Nagyon szeretnélek benneteket megkérni lelkeim, hogy ne menjetek el mert:

A történetet természetesen folytatom, nem hagyom félbe!
Csak egy pici pihenőről van szó.

Ha már itt vagyok akkor megragadom a lehetőséget arra, hogy köszönetet mondjak nektek, lelkeim <3

Méghozzá azért, mert annak ellenére is, hogy én nem nyújtom mostanában a legtöbbet, ti itt vagytok, olvassátok a történetet, írtok nekem, pipáltok, feliratkoztok és úgy pörgetitek az oldalmegjelenítést, hogy csak pislogok, lassan átlépjük a 31 000 oldalmegjelenítést! Ami azért nem kis szám...
Szóval azt akarom mondani, hogy ez nekem baromi sokat számít, és nagyon jól esik, hogy itt vagytok velem, és hatalmas köszönettel tartozom ezért nektek <3 Küldöm nektek a baromi nagy virtuális ölelést :) <3

Szóval még egyszer elnézést szeretnék kérni tőletek emiatt, de megígérem, most már tényleg, hogy itt leszek 100%-osan, ha letelik ez a kis idő.



Nagyon szeretlek benneteket lelkeim, ne haragudjatok rám, sietek vissza:

All the love M 

2016. október 16., vasárnap

II./14.fejezet: Trónörökös

Sziasztok lelkek! :D

Na ki hogyan reagált Niall első szólójára? Nekem személy szerint nagyon tetszik!
#CongratulationNiall

Nagyon-nagyon sajnálom, hogy késtem a fejezettel, és nem fogok kertelni megmondom az igazat: azért nem volt fejezet, mert egyszerűen lusta voltam. Igen bevallom lusta voltam, és nem tudtam rávenni magamat, hogy leüljek írni. Szóval sajnálom. Ez a fejezet elég lapos lett, ráadásul rövid is, szóval tényleg ezer bocsánat.
Nos, köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket, pipákat és a plusz egyet Taminak, Nikinek és Krisztinek, valamint köszönet a több mint 29 600 oldalmegjelenítésért, továbbá köszönet a +1 feliratkozónak <3
Nagyon jól esett azt olvasni a komikban, hogy mennyire elnyerte a tetszéseteket az előző fejezet, illetve legjobban talán az, ahogy Harry reagált a babára. :)
De nem is szaporítom tovább a szót,jó olvasást!


  
14. Trónörökös


~ Sarah ~


Amióta elmondtam Harrynek, hogy gyerekünk lesz azóta be nem áll a szája. Na nem mintha bánnám, mert imádom hallgatni a hangját, akár énekel, akár csak beszél. Szeretem ahogy mély baritonja hatására melegség árad szét bennem, és megnyugszom. Miután kitombolta magát az emeleten, felkapott és karjaiban hozott le, hogy reggelit készítsen nekem. Azóta eltelt tíz perc, Harry folyamatosan beszél, és közben rántottát süt.
- Szóval, most hogy bővül a családunk, mindenképpen el kell mennünk az új házba.
- Új házba? - vontam fel a szemöldököm.
- Ja. Bocsánat teljesen kiment a fejemből. Sikerült eladni a Los Angelesi házat, és megszereztem a másikat. Az egy picivel nagyobb, de sokkalta otthonosabb. - mosolygott rám. - És elmehetnénk megnézni valamikor, még esküvő előtt. Meg vehetnénk pár cuccot a picinek is. El kéne kezdenem kialakítani a szobáját a gyereknek. Meg bútorokat is kell venni. Jesszus az esküvői ruha választásnál a pocakodra legyetek tekintettel! Rosszul ne legyetek ott nekem! - Harry hihetetlenül bepörgött. És ez nekem annyira tetszett, hogy csak vigyorogni tudtam rajta.
- Harry, talán ha kettő, max két és fél hetes vagyok. Hidd el, van még időnk. Egyenlőre az esküvővel foglalkozzunk, jó? - mosolyogtam, mire láttam rajta, hogy gondolkodni kezd.
- Na jó. - egyezett bele végül, majd letette elém a tányér tojásrántottát és egy rövid csókot adott. - De abból nem engedek, hogy el kellene mennünk megnézni a házat.
- Rendben. - mondtam, majd elkezdtem falni az ételt. - Mit is mondtál, hol van?
- Hollywood.
- Azta. Képzelhetem milyen a kilátás.
- Hát Bébi, napokon belül megtudjuk. - mosolygott rám a kávésbögréje mögül. - Jut eszembe, akkor jövőhéten néztek ruhát, ugye? - kérdezte, mire csak bólogattam, mivel tele volt a szám. - Na akkor nekem már csak a pappal kell beszélnem, meg egyeztetni a kaját. Már csak egy dolog van hátra.
- Micsoda? - kérdeztem.
- A nászút. - mondta, és tényleg. Erről az egyről nem beszéltünk eddig.
- Te hova szeretnél menni?
- Hát, igazából én már sokfelé jártam, szóval nekem igazán mindegy. Nekem csak az a lényeg, hogy mellettem legyél. - mosolygott rám, és egyik kezével megfogta az enyémet, hüvelykujjával simogatni kezdte a kézfejemet.
- Én amúgy arra gondoltam, hogy elmehetnénk Malibuba. Úgyis szeretsz te is ott lenni, én még nem voltam ott, kíváncsi vagyok arra a helyre. - Harry szemei felcsillantak.
- Ez nagyszerű ötlet!
- És amúgy arra gondoltam, hogy a kaját majd én elintézem, addig te beszélsz a pappal, utána meg mehetünk a postára, feladni a meghívókat. - mondtam. - Jó lesz így?
- Hm, ez azt jelenti, hogy külön kell lennem tőled 1 másodpercnél többet. - mondta elgondolkodva, majd kétségbeesett arccal folytatta. - Nem biztos hogy kibírom!
Arcát meglátva nevetnem kellett, hiszen olyan aranyos volt, ahogy azokkal a smaragd szemeivel nézett, akár egy kiskutya.
- Ne nevess, ez az igazság! - mondta duzzogva, mire felálltam és megpusziltam az arcát, így látszólag megnyugodott.
- Mi lesz akkor, ha én elkezdek dolgozni, te pedig visszamész turnézni a srácokkal? - kérdeztem, amivel nem csak Harryt de magamat is megleptem, ugyanis ebbe még én sem gondoltam bele.
- Bébi, ugye nem gondolod, hogy dolgozni fogsz? Főleg így, hogy terhes vagy!
- Hát igazából, az utóbbi két évben nem volt munkahelyem, ami elég gáz...
- Az utóbbi két év elég zűrös volt. Kezdjük például a faszkalap expasiddal. - felkönyökölt az asztalra, állát a tenyerén támasztotta, és úgy vizslatott.
- Jó tudom, de akkor is kezdenem kell magammal valamit. Nem várom led, hogy eltarts és nem is szeretném. - mondtam.
- Megértem szívem, de nem szeretném, ha most kezdenéd el. Ha mindenképpen dolgozni akarsz, akkor azt elhalaszthatnánk a szülés utánra?
- Az még kilenc hónap...
- Tudom. - mondta, majd felém fordult a széken és közel húzott magához. Karjaimat a nyaka köré fontam, mire a homlokát az enyémnek döntötte. - De nem akarom, hogy bajod essen. Se neked, se a picinek. Nem élném túl, ha elveszítenélek.
Egy apró, lágy csókot adtam halvány rózsaszín ajkaira, karjaimmal még szorosabban öleltem. - Nem fogsz. Itt leszek mindig, történjék bármi is.
- Szeretlek. - dünnyögte a nyakamba, forró lehelete libabőrt csalt a bőrömre.
- Én is szeretlek. - mondtam. Percekig csak álltunk ölelve egymást, majd végül Harry egy nagy sóhaj kíséretében elhúzódott tőlem.
- Van egy ötletem. - mosolygott rám.
- Na mondd!
- Mi lenne, ha buszoznánk? Olyan régen buszoztam, és furcsa mód, most kedvet kaptam hozzá.
- Hát tőlem mehetünk azzal is. - mosolyogtam rá, majd nevetni kezdtem, mire Harry értetlenül, de mosolyogva nézett rám. - Én a kajára vagyok kívánós, te meg a buszozásra. - mondtam el nevetésem tárgyát, mire Harry is felnevetett, majd felhúzta a pólóját, és tökéletesen kidolgozott hasát kinyomta, ami még így is csak azt a hatást keltette, mintha jól beevett volna, és simogatni kezdte.
- Hát igen, az első hónapban ez már nem is olyan furcsa. - még jobban nevetni kezdtem, már a könnyem is kicsordult, bár szerencsére ezek csak örömkönnyek.

Miután percekig csak álltunk és nevettünk a másikon, sikerült valahogy fékezni jókedvünket arra az időre, amíg mindketten felöltöztünk. Felvettem egy farmert, és egy sima pólót, majd hosszasan gondolkodtam, hogy milyen pulcsit vegyek a kabát alá. Két perc után meguntam, és Harry pulcsijai közül kivettem egy magasított nyakú fekete darabot majd belebújtam. Imádtam hogy olyan illata van, mint Harrynek, és imádtam, hogy szinte elveszek a hatalmas ruhadarabban, és imádtam, mert pont ezért volt kényelmes. Felkaptam a táskámat és lementem a lépcsőn. Az előszobában Harry vette a cipőjét, amikor rám nézett és meglátta a pulcsit rajtam, elmosolyodott. Levette a kabátomat a fogasról, és felsegítette rám.
- Köszönöm. - mondtam halkan
- Szívesen. - puszilta meg a fejemet. Kinyitotta nekem az ajtót, majd miután kilépett ő is, bezárta. A kulcsot a zsebébe mélyesztette, majd hatalmas keze keresni kezdte az enyémet, s mikor megtalálta azt, szorosan összefonta őket. Egy darabig csendesen sétáltunk egymás mellett a buszmegálló irányába. Mindeközben az agyam elkezdett kattogni, hogy miért nem szól egy szót sem. Talán megbántottam valamivel?
- Valami baj van Életem? - kérdeztem.
- Egyáltalán semmi. - mosolygott rám, majd átkarolva közelebb húzott magához. - Csupán boldog vagyok.
- És ezért nem szólsz egy szót se?
- Néha jó csak ölelni és csendben lenni. Az érzések kifejezéséhez nem feltétlen kellenek szavak. Ha két ember eljut arra a szintre, ahol már szavak nélkül is megértik egymást, akkor elég egy apró érintés a szeretet kimutatására. Mint ez. - adott ismét puszit a fejemre. - És mi már bőven vagyunk azon a szinten. - időközben odaértünk a buszmegállóhoz, így szembefordultam vele.
- Szeretlek, ugye tudod? - karoltam át a nyakát.
- Én is Bébi. - mondta, majd lehajolt és megcsókolt.

~ Harry ~

Talán ha tíz percet kellett a buszra várni, de lehet hogy még annyit sem, mire megérkezett. Előre engedtünk egy idős nénit, akinek segítettem feltenni a buszra a csomagját, amit ő sűrűn megköszönt. Előreengedtem Sarriet, hogy foglaljon helyet amíg megveszem a jegyeket. Láttam ahogy pár fiatal lány szeme felcsillan, ahogy meglátnak, de szerencsére nem támadtak le. Ahogy elsétáltam mellettük, halkan köszöntem nekik egy "Sziasztok"-kal, és már mentem is tovább a busz legvégére Sarriehez.
- Régen amikor még suliba jártam, mindig leghátulra ültem. - mondta, majd nekem dőlt.
- Én is, mert itt a legjobb utazni. - mondtam.
- Hát, én igazából csak azért, hogy ne lássa a sok ember, hogyan alszom. - nevetett fel halkan, mire én is elmosolyodtam.
- Olyan bolond vagy. De pont így szeretlek.
- Én meg pont ezt szeretem benned. - suttogta annyira halkan, hogy még ha akarták volna se hallották volna meg a többiek.

Miután leszálltunk az andalítóan meleg buszról és kellőképpen kinyújtóztattam elzsibbadt végtagjaimat, egy csók keretében elköszöntük egymástól és megbeszéltük, hogy ugyanitt találkozunk. Sarrie elindult jobbra, én pedig az ellentétes irányba, a templom fele. Útközben a pap vezetéknevén gondolkodtam, az istenért sem akart eszembe jutni. Talán Whitaker? Nem... Azt hiszem hogy White... Harold, egy zseni vagy. Elfelejted a pap nevét, aki keresztelt...
Beléptem a templom ajtaján, keresztet vetettem és pont ebben a pillanatban lépett le a pulpitusról az atya.
- napot Atyám. - mondtam. A pap elém sétált és kezet nyújtott.
- Isten hozott. Michael Wright atya vagyok. - elfogadtam a felém nyújtott kezet. Wright, nem White. Hát végül is majdnem eltaláltam.
- Harry Styles.
- Harry Styles? Az a Harry, akit huszonkét évvel ezelőtt ugyanitt kereszteltem?
- Teljes életnagyságban. - nevettem.
- Harry, fiam, rengeteget változtál. Ismerős voltál, amikor beléptél az ajtón, de nem voltam biztos benne, hogy Desmond fiával találom szembe magam. Hogy vagy?
- Jól vagyok Atyám, köszönöm. És ön?
- Öregesen. - nevetett fel, majd elcsoszogott a legközelebbi padig, és leült. Intett, hogy üljek le, így melléültem. - Öregesen és kissé betegen, de annál boldogabban. Mi szél hozott erre?
- Szeretnék időpontot kérni. Esküvő miatt. Szeretném, ha ön lenne a pap a szertartáson. - mondtam, mire még szélesebben elmosolyodott.
- Hát először is, nagyon gratulálok. Másodszor, természetesen vállalom. Mikor lesz az esküvő?
- Két hét múlva. Mi péntekre gondoltunk, de ha az nem jó...
- Jó lesz. - mosolygott rám. - És ki a szerencsés hölgy?
- Nem londoni. Walesi, Sarahnak hívják. 21 éves és gyönyörű. - előhalásztam a zsebemből a mobilomat, és mivel a képernyővédőn pont mi vagyunk, meg is tudtam mutatni. - Ő lenne az.
- Helyes teremtés.
- És rendes is. - mondtam. - Remélem, ha lányunk lesz, az ő szépségét örökli.
- Apa leszel?  
- Igen. Ma reggel tudtam meg. - mosolyodtam el. Ismét.
- Hát akkor ahhoz is nagyon gratulálok! De egy gyermek attól gyermek, hogy mindkét szülőből van benne valami. Még ha néha nem is lehet észrevenni a hasonlóságot, akkor is ott van.
- Köszönöm. Remélem, hogy minden jó lesz.
- Mindig minden jó. Csak te látod másképp a dolgokat. - mondta Michael Atya. A zsebemben rezegni kezdett a telefonom.

bim♥: Végeztem, megyek vissza a buszhoz. Szeretlek!

- Köszönöm Atyám, akkor két hét múlva találkozunk! Addig is vigyázzon magára. - mondtam, majd felálltam. Az atya intett egyet mosolyogva, amit még viszonoztam, majd elhagytam a templomot. Hihetetlenül elszaladt az idő, így eléggé siettem.

Most indultam. Sietek, szeretlek! 

Örülök neki, hogy sikerült elintéznem a templomi esküvőt, Sarrie valószínűleg a kaját is elintézte rendesen, így máris kevesebb teendő maradt. Már csak a posta van. Még azt kell kitalálnom, hogy hogyan adjam fel a meghívót Amandáéknak úgy, hogy Sarrie ne tudja meg. Mindegy, ezt majd még kitalálom. Szinte rekordidő alatt, ami 10 perc volt, értem oda a buszmegállóhoz, ahol menyasszonyom már a padon ülve várt rám.
- Bocsi Bébi, elbeszélgettem az időt. Sikerült a kaját elintézni?
- Semmi gond. - kelt fel és adott egy puszit a számra. - Igen sikerült, nagyon rendesek voltak az ott lévők, és a teríték kiválasztásában is segítettek. Na és neked hogy ment?
- Minden okés volt. Odafele azon gondolkodtam, hogy hogy hívják a papot. Mindez azért vicces, mert ő keresztelt anno és ráadásul abban a templomban. - kézen fogva sétáltunk a posta felé, miközben meséltem a mai nap legnagyobb gurítását. Sarrie jót derült a bénázásomon, de nem bántam. - Minden eszembe jutott.. Whitaker, White, minden.
- És végül mi a neve? - kérdezte nevetve.
- Michael Wright. - mondtam, mire Sarrie még jobban felnevetett.
- Hát életem, majdnem eltaláltad. - kénytelen voltam nevetni, mert az ő nevetése engem is arra ösztönzött.
- Jól van na. - nevettem. - Egyébként, jókor kérdezem meg, de nálad vannak a meghívók?
- Nálam. - mondta. Kinyitottam az ajtót, hogy be tudjon menni, majd én is mentem utána. Hihetetlen szerencsénkre az egyik pult szabad volt, így be is foglaltuk. Sarrie elővette a meghívókat, mindegyikre kértünk bélyeget és amikor egy óvatlan pillanatban nem figyelt a menyasszonyom, becsempésztem a kupacba a nővéréknek szóló meghívót. A pultban ülő postás csak mosolyogva nézett rám, mire mutattam az ujjammal, hogy ne szóljon egy szót se. Mosolyogva bólintott, majd elkezdte bélyegezni a borítékokat. Szerencsémre Sarrie nem figyelte mániákusként a borítékokat, így nem derült ki az a plusz egy. Miután minden borítékra bélyeg került, fizettünk és már kint is voltunk, az utcán. Igazából jobb lett volna, ha személyesen adjuk oda mindenkinek a borítékot, de sajna nem kivitelezhető, mert ahhoz túl sok dolgunk van még. Nem tudunk egy nap a bolygó ezen kontinensén lenni, következő nap meg egy másikon. AZ kivitelezhetetlen, és fárasztó. Sarrienek pedig nem hiányzik ez a féktelen utazás.
- Ez is pipa. - mondta, mire rámosolyogtam.
- Úristen Bébi menjünk be ide! - mutattam a posta melletti játékboltra. Ha már lesz gyerekem, akkor szeretnék neki játékokat venni.
- Harry le fogunk bukni!
- Engem aztán nem érdekel! Boldog vagyok, tudja csak meg mindenki, hogy én vagyok a világon a legszerencsésebb ember. - mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott. Ismét kézen fogtam, és bementünk a boltba. A pultban egy idősebb hölgy eladó volt, aki mosolyogva nézett ránk. Annyi és annyi jó cuccot láttam, hogy még én így felnőtt fejjel is, simán elfogadnám.
- Ezt nézd Harry, csattogós lepke. - szaladt ki az egyik sorból Sarrie, mire elröhögtem magam. - Jó azért Bébi ne vidd túlzásba a futást, vigyázz magadra.
- Vigyázok. - mondta, majd visszatette a helyére.
- Ezt nézd. - mondtam, majd felpattanva egy rózsaszín rollerre, körbementem körülötte, miközben ő nevetett.
- Hát nem vagy normális.
- Sokan mondták már. - nevettem, majd megláttam azt, amit mindig is akartam még én is, fiú létemre. - Istenem, ezt biztosan hazavisszük. - vettem a kezembe a hatalmas fehér macit.
- Minek a maci?
- A kicsinek. És nem mellesleg, régen mindig is szerettem volna egy ilyen plüssöt. Te sosem akartál ilyen nagy macit? - kérdeztem, miközben magamhoz öleltem a puha mackót.
- Hát, nekem már  itt vagy te élő macinak, szóval nem igazán. - nevetett fel, mire odamentem és megcsókoltam. Miután rájöttünk, hogy ezt lehet, hogy nem éppen egy gyerekektől hemzsegő játékboltban kellene, odamentünk a kasszához, kifizettük a macit, majd visszasétáltunk a buszmegállóba. Igaz majdnem lekéstük a buszt, bár az én hihetetlen elmémnek, na és a nagy fehér macinak köszönhetően, amit lóbáltam, hogy a buszsofőr észrevegyen és megvárjon minket, végül mégis elértük. Így történt az, hogy míg Sarrie a jegyeket vette, addig én mindenki szeme láttára egy mackót ölelgetve sétáltam a busz végére.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hát remélem elnyerte a tetszéseteket!
Tényleg sajnálom, hogy ennyit kellett várni :(
A következő fejezetet már időben hozom majd, ígérem!
Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után! <3
All the love M