II./06.fejezet: Nincs egy értelmes mondatod sem

Sziasztok angyalkák! :D

Először is köszönettel tartozom 21 100+ oldalmegjelenítésért, és a +1 feliratkozóért, ez azt jelenti, hogy már 15-en vagytok! Még 5 feliratkozó, és jön a következő különkiadás, amiről ti döntöttetek: a történet eddigi rövid összefoglalása egy másik szemszögből. Oldalt a Menü felett szavazhattok, hogy kinek a szemszögéből íródjon!

Köszönet továbbá a +1-ekért, és a komikért Fanninak és BezTinának! :)

Nem is szaporítanám tovább a szót, jöjjön a hatodik fejezet!

Jó olvasást ;)

 

06.fejezet: Nincs egy értelmes mondatod sem!

~ We were born sick ~ 

~ Sarah ~

Az egész éjszakát átsírtam, alig aludtam valamit. Folyton azon gondolkodtam, hogy miért kellett így beszélnem rólunk? Miért kellett egyáltalán keresztanyámnak megkeverni a szart...De nem. nem, nem , nem... Nem kenhetem keresztanyámra, pedig bármennyire szeretném, ez csak is az én hibám.

- Bejöhetek prücsök? - hallottam meg apu hangját két halk kopogás kíséretében.

- Persze. - mondtam halkan, azt hittem nem hallotta meg, de a nyitódó ajtó rácáfolt erre. Felültem az ágyban, a mellkasomhoz húzott térdeimet átkaroltam a karjaimmal.

- Hogy vagy? - kérdezte apa.

- Változatlanul reménytelennek és hülyének érzem magam. - mondtam szomorúan.

- Nem vagy se reménytelen se hülye, kislányom. Harry az, aki hibázott!

- Andrew! Ne uszítsd egymás ellen a gyerekeket! - jött be anyu a szobámba. Össznépi fejtágítás lesz, vagy mi? - Mindnyájan tudjuk nagyon jól, hogy ez az egész helyzet nem csak Harry hibája. Ne érts félre Sarah, de ez legalább annyira a te hibád is, mint Harryé. Ezzel most nem ellened vagyok, de te viselkedtél furcsán keresztanyád jelenlétében.

- De Harry kapta fel a vizet, és hajtott el! - mondta apu felháborodva. Miért érzem úgy, hogy most pikkel Harryre? - Megbántotta prücsköt, és megmondtam, ha fájdalmat okoz neki, akkor én...

- Nem kell dolgozni menned drágám? - kérdezte anyu.

- Jól van-jól van befejeztem, megyek dolgozni, legyetek jók. - adott egy-egy puszit a fejünkre. - Te meg prücsök ne szomorkodj. - kócolta össze amúgy is kócos hajamat, majd kiment a szobából.
- Na Sarah, mit csináljunk ma? - kérdezte.
- Ezt hogy érted? - néztem anyura furán.
- Valahogy el kell terelnem a gondolataidat Harryről. Szóval mit csináljunk? Vagy menjünk el valahová?
- Igazából nincs kedvem semmihez. Csak Harryt akarom, és bocsánatot akarok kérni tőle. Bár úgysem bocsájtana meg nekem, szóval igazából teljesen mindegy...
- Honnan veszed, hogy nem bocsájtana meg neked? - most anyun volt a sor, hogy furcsán nézzen rám.
- Anyu, megbántottam. Nem is kicsit.
- Rengetegszer megbántottad már, és sosem hagyott el véglegesen. Most sem fog.
- Köszi anyu, örülök, hogy emlékeztetsz, mekkora barom vagyok. - mondtam egy fájdalmas mosoly kíséretében.
- Na jó, látom én nem tudok rád hatni. - állt fel az ágyamról, és kiment a szobámból, mire értetlenül néztem utána. Két perccel később a telefonnal a kezében tért vissza, hallottam ahogy csörren egyet, majd felveszi az a valaki a vonal végén.
- Ne haragudj Amanda, hogy zavarunk titeket, de kérlek önts lelket a húgodba, mert én már nem tudok. - majd felém nyújtotta a telefont, amit vonakodva ugyan, de elfogadtam.
- Na hugicám, mesélj csak! - mondta Am.
- A lényeg az, hogy miután ti elmentetek keresztanyu rólam és Harryről kérdezett, és az egész dolog hülyén jött ki, mert túl sokat kérdezett és én zavarban voltam meg ideges voltam és kiforgatta a szavaimat és ezt Harry is észrevette és elkezdtünk vitatkozni és elment. Dióhéjban ennyi. - sóhajtottam egy nagyot miután elhadartam az egészet. - És úgy érzem hogy nagyon megbántottam ezzel és nem fog már  visszajönni hozzám.
- Jesszusom Sarah, te olyan hülye vagy. Tényleg belém szorult az ész beléd meg a szépség.
- Kössz. - mondtam mérgesen.
- Hiába is akarod hogy most ezért megsajnáljalak, nem foglak. A lényeg az, hogy Harry szeret téged. Nem fog elhagyni, sem most, sem később. Nem olyan srác. Nem olyan, mint Joey volt, akinek csak ARRA kellettél. Ha Harry is csak meg akart volna fektetni, már az első években megtehette volna, vagy akkor, amikor vacsorázni vitt, vagy amikor edzőterembe, vagy amikor elhozott Joeytól miután megvert, és még ezer meg egy helyzetet tudnék felsorolni, amikor simán meg tudta volna tenni. - nővérem mondanivalója egy cseppet meglepett. - De nem tette. Várt rád, rohadt sokat várt, türelmes volt, mert nem akart megbántani. Ezek után kötve hiszem, hogy elhagyna egy ilyen piti dolog miatt. Érted?
- Értem. - mondtam, és egy apró mosolyra húzódott a szám. - És köszönöm. Ti pedig legyetek jók, és vigyázz magadra is meg a picire is.
- Úgy lesz. - mondta. - Ja és ha Harry mégsem cselekedne, amit nem hiszek, de azért mondom, hogy akkor szólj és intézkedek.
- Rendben. Szia. - majd letettem a telefont. Sóhajtottam egy nagyot, majd anyura néztem.
- Mit veszünk? - mondtam, mire anyunak az arcára egy hatalmas vigyor ült ki.
- Majd meglátjuk. Megyek, csinálok reggelit. Vagyis ebédet. De neked kell egy kicsit..sok idő, amíg rendbe hozod magad. - mondta célzásértékűen.
- Sietek. - mondtam, mire anyu felhúzta egyik szemöldökét. - Tényleg! Jó mindegy, majd elkészülök amikor elkészülök! - anyu nevetve ment ki a szobámból, én pedig fejcsóválva léptem be a fürdőbe.
- Úristen! - nagyon nem tetszett az, amit a tükörben láttam, konkrétan megijedtem saját magamtól. - Mik azok a gyönyörűséges kisírt szemek? Jaj és ne feledkezzünk meg a karikákról! Oh, és azok a fürtök! Egyszerűen csodás! - húztam egy összekócolódott tincset a szemeim elé, majd elnevettem magam. Bár ahogy újra a tükörbe néztem, összeszorult a szívem. Azt vártam, hogy meglássam Harryt. Vártam, hogy mögém lépjen és átöleljen. Hogy egy puszit adjon a nyakhajlatomba. Hogy megcsókoljon. Hiányzott. Nagyon.
Ebben a pillanatban halottam, hogy csöngetnek. Két perccel később anyu jelent meg az ajtómban.
- Sarah kicsim gyere le. - mondta.
- Um...oké csak rendbe rakom magam. - mondtam és a fésűért nyúltam.
- Nem nem nem. Gyere le. Most! Azonnal! - anyám teljes extázisban volt.
- Így nem mehetek le! Úgy nézek ki, mint egy hajléktalan! - akadtam ki.
- Jaj hidd neki így is jó leszel! - mondta, majd kézen fogott és kihúzott a fürdőből. Kinek leszek jó?


~ Harry ~


*Pár órával korábban*

 Már két órája autóztam Wales felé, de volt egy kis csúszás, mivel kifogtam egy kamionost, aki a gáz helyett a féket nyomta. Plusz még dugóba is kerültem egy jó fél órája. Nagyszerű. Pont, amikor veszem a bátorságot, hogy megkérem Sarrie kezét, akkor csesznek be az autósok. Nem mondom, hogy nyugodt vagyok, mivel a gyomrom valahol a torkomban van és kb akkora, mint egy mogyorószem, de ez részletkérdés. Vajon mit fognak szólni, ha odaérek? Mit szól majd Andrew? És Lucy? És Sarrie?!? Mi van ha nemet mond? Azon kívül, hogy akkor nemet mond? De mit csinálunk majd utána? Mi lesz...velünk?

 

Nem igazán akarom elveszíteni Sarriet. Többé nem. Egy percet sem vagyok hajlandó nélküle élni! Azon kaptam magam, hogy amiket gondolok, ki is mondom hangosan, ergo: magamban beszélek. Talán épp ez volt az oka annak, hogy a mellettem lévő autóból a lehúzott ablaknál ülő férfi furcsán nézett rám.
- Nem vagyok skizofrén. - mosolyodtam el.
- Ahha. Rendben. - mondta nem túl meggyőzően. - Amúgy minden rendben?
- Igen, persze. Vagyis nem. Nem egészen. Áá ez bonyolult. - mondtam, mire még furábban nézett rám. - Meg akarom kérni a barátnőm kezét.
- Ó az nagyszerű! Emlékszem amikor én kértem meg a feleségem kezét, jó pár évvel ezelőtt.
- Mióta házasok? - érdeklődtem.
- Harminc éve. - mondta.
- Az szép kerek szám. - mosolyodtam rá. Időközben elöl megindult a sor.
- Igen. Hát sok sikert a lánykéréshez! - mondta, majd elindult. Én is beindítottam a motort és lassan elkezdtem gurulni.
- Gyerünk, már nem kell olyan sok. - mindössze talán ötszáz méter kellett még, hogy elérjem a lehajtót Wales felé, és onnan már sima ügy lenne. Átpofátlankodtam magam a jobboldali sávba, ami nem sokkal ugye, de gyorsabban haladt. Amikor végre le tudtam kanyarodni, ráléptem a gázra, a hasam pedig kordult egy hatalmasat. Hát, lehetséges hogy reggelizni kellett volna.

Egy újabb órával később leparkoltam Sarriék háza előtt. És csak vártam és vártam és vártam. Annyit vártam, hogy eltelt fél óra. A gyomrom lehetetlenül kicsire zsugorodott, a szívem a torkomban dobogott és még soha nem izgultam ennyire.
- Na jó, menni fog. Nem kell beszarni! - mondtam, majd belenéztem a visszapillantó tükörbe és elröhögtem magam. - Hát Styles, ha így igent mond neked, akkor tuti hogy szeret. - a hajam kócos volt és a szélrózsa minden irányába állt. A melegítőnadrágomról és a pólómról meg már ne is beszéljünk. Belenyúltam a zsebembe és kivettem belőle a dobozkát. Kinyitottam. A gyűrű pont olyan volt, mint egy éve. Gyönyörű és ragyogó, pedig csak egy egyszerű kis ezüst karika volt. Egyszerű, de nagyszerű. Mint Sarrie. Sóhajtottam még egy hatalmasat, majd kiszálltam a kocsiból, és az ajtó felé vettem az irányt. Ott előbb csengettem, majd kopogtam is. Bár nem tudom miért, de mindezt betudtam az idegességnek. Nem sokba telt, és Lucy meglepett arcával találtam szembe magam.
- Szervusz Harry! - mosolygott.
- Szia! Öhm, Sarrie itthon van? - kérdeztem kissé feszengve. Tartottam attól, hogy a válasz nemleges lesz.
- Igen itthon. Gyere beljebb, mindjárt szólok neki. - szélesebbre tárta az ajtót, hogy be tudjak lépni, majd miután becsukta mögöttem, eltűnt az emeleten. Fél perccel később halottam, amint ketten jönnek le a lépcsőn. Először Lucy, mögötte pedig Sarrie. Aki mint mindig, most is gyönyörű volt. És nem mellesleg hasonlóan nézett ki, mint én. Kócos haj, melegítőnadrág és egy kinyúlt, régi trikó. Csak neki a szemei...ki voltak sírva. Amint megláttam, összeszorult a szívem. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, szorosan átöleltem volna, és hosszan megcsókoltam volna.
- Khm..én azt hiszem most elnézek a boltba. - törte meg a csendet Lucy, majd kifele menet még rám mosolygott, és elment. Mi meg csak álltunk ott, és bámultuk a másikat, minden apró kis négyzetmillimétert feltérképezve a másik testén, és beleégetve azokat a dolgokat az agyunkba.
- Sajnálom. - mondtuk egyszerre, mire egymásra mosolyodtunk.
- Előbb had mondjam én, kérlek. - léptem közelebb hozzá, mire bólintott. - Nézd Sarrie, az éjszaka rengeteget gondolkodtam. És...és igazából erre nem csak most jöttem rá...vagyis most jöttem rá, csak eddig talán. Nem. Voltam annyira...tisztában vele...vagy igazából nem is tudom. - dadogtam, s közben kócos barna tincseimbe túrtam. Képzelhetem hogy ezután hogy nézhettem ki. Kb mint egy bohóc. Újra Sarrie-re emeltem a tekintetem, aki épp jó kuncogott. - Mi az? - kérdeztem.
- Semmi..Csak...cuki vagy, amikor nincs egy értelmes mondatod sem. - mondta, majd lesütötte a szemét. Nagyot sóhajtottam. Oké, csak nyugi, fussunk neki még egyszer.
- Szóval, azt próbáltam elmondani neked az előbb is, hogy rájöttem, hogy egy percet is alig bírok ki nélküled. Az elmúlt éjszakát átforgolódtam, mert egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy nem vagy mellettem. Mert nekem szükségem van arra, hogy átölelhesselek, akkor, amikor akarlak. Szükségem van arra, hogy ott legyél mellettem. Szükségem van...rád. - kénytelen voltam nevetni a helyzet abszurditásán, majd ismételten a hajamba túrtam. Kicsit sem vagyok ideges, áá dehogy! - És most is csak állok itt és össze-vissza makogok a szükségleteimről. - Sarrie meglepetten nézett rám, de látszott rajta, hogy nem érti a helyzetet, és fogalma sincs arról, hogy én mit is tervezek. - És tudnod kell, hogy innentől kezdve, egy percet sem vagyok hajlandó nélküled lenni. Már akkor elhatároztam ezt, hogy én ezt meg akarom tenni, amikor amnéziád volt. Aznap, amikor arra mentem haza, hogy sírsz, azt mondtam azért nem voltam melletted, mert dolgom volt. Azért nem voltam melletted, mert ezt vettem. - húztam elő a zsebemből az apró dobozkát, ami a gyűrűt rejtette. Sarrie arcára őszinte döbbenet ült ki, teljesen lefagyott. A szemébe könnyek gyűltek. - Már több mint egy éve hordozom magammal mindenhova. De tényleg! Jött velünk Los Angeles-be, Malibuba, mindenhová! Azért, mert a legmegfelelőbb pillanatra vártam, azt akartam, hogy tökéletes és felejthetetlen legyen számodra ez a pillanat. Ehelyett most itt állok melegítőben, kinyúlt régi pólóban és kócosan, és makogok, a szívem pedig úgy ver, mint egy szerelmes tinédzsernek. De rá kellett jönnöm, ha a megfelelő alkalomra vártam, akkor ez az. - leereszkedtem féltérdre, mire Sarrie a szája elé kapta mindkét kezét, és még jobban sírt. Csak remélni tudtam, hogy az örömtől. - Sarah Baker, hozzám jössz feleségül?
Ahogy kimondtam e szavakat, máris hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Csak néztem Sarrie meglepett arcát, ahogy a könnyei lefolytak az arcán, és ahogy nem kapott levegőt.
- Én...én...Úristen Harry! - mondta, miközben levegőért kapkodott. - I-igen! Igen! Több ezerszer is igen! Végtelenszer is igen! - mondta, majd hozzám bújt, de akkora lendülettel jött, hogy kibillentett az egyensúlyomból, és elestünk. Mindkettőnkből kitört a nevetés, majd Sarrie, ahogy a mellkasomon feküdt, felnézett rám, és hosszasan, szenvedéllyel telve megcsókolt. Igent mondott! Istenem, hogy mennyire örülök, az szavakkal kifejezni nem lehet. Nagy-nehezen elváltunk egymástól annyira, hogy fel tudtam ülni, de Sarrie még így is az ölemben ült. Kinyitottam a dobozt, és felhúztam szerelmem apró kezére a gyűrűt, ami egy kicsit nagy lett, de elhanyagolható mértékkel. Ezúttal én csókoltam meg Sarrie-t, aki egy pillanatig sem ellenkezett. Miután elváltunk, kezemmel letöröltem örömkönnyeit, majd homlokomat az övének döntöttem. Szavakkal egyáltalán nem lehet kifejezni az a mérhetetlen örömöt, amit ebben a percben éreztem. És remélem, ez csak jobb lesz. Végtelenszer jobb.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nos, hát remélem elnyerte a tetszéseteket ez a fejezet. Nem lett olyan hosszú tudom, de az után a két kis nyomorult szó után nem volt szívem folytatni. De azért remélem nem öltök meg emiatt. :P 

Kérlek benneteket, hagyjatok nyomot magatok után, komi, pipa, feliratkozás formájában. Nagyon megköszönném, ha egy kis építő (vagy ha romboló azt is) kritikát kapnék tőletek.

Hát ennyi lett volna, ne felejtsetek el oldalt szavazni a különkiadás témájáról egész június 30-ig tudjátok ezt megtenni.

Élvezzétek ki a meleget és azt a picike darabot, ami még a hétvégéből megmaradt.

All the love M