2016. február 26., péntek

II./00.Prológus

Sziasztok!
Köszöntelek titeket a Harcolok érted II. évadánál! :)
Nagyon remélem, hogy ez az évad is tetszeni fog, akár csak az előző. Ebben az évadban minden titokra fény derül: hogy áll Harry és Sarah kapcsolata, mi lett Joeyval, és hogy Harry miért olyan furcsa mostanság...
Hát, az évadról igazából annyit, hogy nem fogunk unatkozni, amit be is bizonyítok most, egy igencsak érdekes nulladik fejezettel, amivel szerintem okozok némi fejtörést nektek. Van egy olyan előérzetem, hogy nem fogja mindenkink elnyerni a tetszését, de azért remélem, hogy a döntő sokaságnak igen. Kérlek benneteket, hogy komiban írjátok le a véleményeteket! Kérlek! Nagyon hálás lennék! <3
Nem is húzom-halasztom tovább, jöjjön a Prológus!
Jó olvasást!
All the love, M

~ Sarah ~
- És most szóljon pár jó szót Sarah Baker. - hívott ki a pap a pulpitushoz. Hát akkor...mély levegő...
- Nem is tudom mit mondjak... Mindig is tudtam, hogy egyszer el fog jönni ez a nap. Hogy egyszer búcsút kell, hogy vegyek tőled... - csuklott el a hangom. - Csak...csak nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar! Még szükségem lett volna rád...még jó sokáig szükségem lett volna rád. És most itt állok, a koporsód felett, és a könnyeimmel küszködve makogok a szükségleteimről...Igazából, azt terveztem, hogy írok beszédet, de nem tudtam megtenni...Ahhoz...túlságosan szerettelek, és az hogy elmentél...hogy mit érzek emiatt...azt szavakba önteni nagyon nem lehet... - éreztem, amint a könnyeim utat törnek maguknak, és leszánkáznak az arcomon. Halkan könnyeztem, amíg a beszédet  mondtam, de belül sikítottam, üvöltöttem. Tomboltam, mint egy vadállat
 

- Igazából, a temetés is egy felesleges dolog. A temetés igazából az élőknek szól, mintsem a halottnak. Azoknak a hozzátartozóknak szól, akik még élnek, és itt vannak azért, hogy megnyugtassák a lelküket...hogy lássák a megfelebúcsúztatást...A gyászra kapunk időt, és tudjuk, hogy az, aki ma már nincs itt velünk, jó helyen van...Puha és gyönyörű gravírozott koporsó, szép virágok, szebbnél-szebb koszorúk a síron, és a pap, aki a búcsúztatót mondja mindenféle imádsággal... - fájt ezt kimondani, de ez az igazság. - Tudod, sok mindent köszönhetek neked. Neked köszönhetem, hogy boldog voltam. Hogy megadatott nekem is egy saját család. Sajnálom, hogy azt a sok jót, amit kaptam tőled, soha nem viszonozhatom már...Sajnálom, hogy elvesztegettem 3 évet, a közös időnkből, csak mert annyira szerelmes voltam. Nem törődtem semmivel és senkivel, még veled se, pedig mindig is te voltál a legfontosabb ember az életemben...Hogy buta voltam, és nem vettem észre, mi van körülöttem. Jó barátok, szerető család...De a legjobban talán azt sajnálom, hogy nem láthatod felnőni a kis Bethany-t...Tündéri kislány...a te szemedet örökölte... - itt kitört belőlem a zokogás. Egyszerűen ezt nem bírom végig csinálni, utána akarok menni! De nem lehet! Nem! Össze kell szednem magam! - Mindent sajnálok. - szipogtam. - Nagyon szerettelek. Mindennél jobban...Ég veled... - amint ezt a szót kimondtam, kitört belőlem a mélyről jövő fájdalmas zokogás. Hogy mehetett el most? Pont most, amikor a legnagyobb szükségem van rá! 
Könnyes szemmel néztem végig, ahogy az aranyozott koporsó eltűnik a föld alatt, majd egy tonnányi föld végleg eltakarja a szemek elől, majd a lábaim felmondták a szolgálatot, és összerogytam, úgy könnyeztem tovább...
Az életem könyvében egy fejezet ma, ezzel a temetéssel lezárult. De nem adhatom fel, van még kiért élnem, ott a családom, a barátok. Most nem adhatom fel, erősnek kell maradnom. Egy fejezet vége mindig egy másik kezdetét jelenti. Az életben sok minden vár még rám. Lehet jó, de lehet hogy rossz dolgok...De egy biztos! És hogy mi az az egy, ami biztos? Az, hogy emelt fővel nézek elébe, az előttem lévő akadályoknak! Mert ez a küldetésünk. Felállni, és tovább menni. Akkor is, ha egyedül vagyunk, ha mindenki elhagy, ha elveszítünk egy számunkra mindennél fontosabb embert. Akkor is, ha sötét van, ha minden fény kialszik, az utolsókat rúgja, majd végül elhal. Akkor is, ha nincs erőnk, ha fáradtak vagyunk. Mert ez a küldetésünk. Menni, csak menni előre, és vissza se nézni...

-----------------------------------------------------------------------
Ui.: Remélem tetszett, és remélem sikerült elgondolkodtatnom titeket. Kérlek, komizz! <3

5 megjegyzés:

  1. ATYA-UR-ISTEN..!! Ez meg mi volt??!
    Ez most komoly?:O megyek es felakasztom magam! xD ez fuuu! Mar elore parazom hogy mi fog tortenni !! 😊 Hamar hamar kerem a folytatasat :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na azt azért ne, még szükségünk van rád :)
      Remélem sikerült egy kicsit összekavarnom a dolgokat.
      Sietni fogok, péntek-szombat magasságában szerintem fel is tudom majd tenni az első fejezetet :)
      Köszi, hogy írtál!
      All the love M

      Törlés
  2. Te muszáj volt? Sirok!! Megvigasztalni se lehet nem tudják mi a bajom!
    Egy ez a történtől nekem ez a rész el rugaszkodot a One Direction jutot az eszembe ( tudom nem.igy van de ők jutotak az eszembe hogy nem.akkarom el vesziteni a számomra mindenél fontosabb bandát családot)
    Vissza térve a fejezetre.
    Ha.itt Harryit tetemeték el én megyek meghalni megyek után!
    Annyi mindent le lepleztél ebben a részben annyi dologra rá következtetem és baszus könyeket csaltál ki a szememből.
    A vége nem lesz Happy mi?
    De ne aggodj maradok az olvasod csak ez a rész annyira fájt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sajnos muszáj volt :)
      Nem fogjuk őket elveszíteni, ők is tettek egy ígéretet és mi is és maradunk együtt :) ;)
      Örülök neki, hogy meghozta a várt eredményt ;)
      Annyit elárulok, hogy ezen a részen hamar túl fogunk esni, és a kérdésedre válaszolva, de igen, happy end lesz ;)
      Köszönöm, hogy ennek ellenére is maradsz <3
      All the love M

      Törlés
    2. Köszönöm köszönöm a válaszod :D

      Törlés