II./05.fejezet: Hol vagy?

Sziasztok angyalkáim! :)

Hú, hát elég sok mindenért kell köszönetet mondanom, szóval kezdjük is:

Először is hatalmas köszönet innen is Fanninak, akitől a blogdíjat kaptam, illetve az előző fejezethez érkezett komiért is.

Köszönet a pipákért, valamint a 20 200+ oldalmegjelenítésért! Hihetetlenek vagytok, komolyan! :D

A blogdíjat pedig egy külön fejezetben hozom majd ez után :)

Jó olvasást!

 

05. Hol vagy?

~ I'm faded ~

~ Sarah ~

*Amandáék esküvőjének reggelén*

- Maradj Am majd én kinyitom. - mondtam, majd felugrottam a szélről és az ajtóhoz vágtattam. Az ajtóban Claire állt, Amanda munkatársa, és ezen a nagy napon egyben a sminkese és fodrásza is ő lesz. - Szia! - köszöntöttem mosolyogva, majd félreálltam az ajtóból, hogy beljebb tudjon jönni.

- Hali. Merre van a kliens? - nevetett.

- Fent az emeleten, gyere csak. - elindultam a lépcső felé majd felmentem Amanda egykori szobájába. Végül úgy állapodtak meg, hogy Amanda a szülői házban készülődik velem és anyuval, míg a fiúk Danéknél, és majd apu meg Harry később jönnek értünk.

- Szia Claire! Már úgy vártalak, azt hittem sose érsz ide! - ugrott fel a székéből nővérem aki, khm hogy is mondjam, kicsit szét van csúszva a mai reggelen. De ez persze természetes, elvégre nem minden nap megy férjhez az ember.

- Csigalom, nyugavér csajszik, nem vagyunk késében! Ha meg igen, akkor rohadtul tudnak ránk várni. - nos, igen, Claire az a fajta ember volt, aki tízezer százalékig biztos, hogy nem idegösszeomlásban  fog eltávozni erről a földről. Eléggé szabad szájú, az a tipikus csak-a-saját-fejem-után-megyek típus. Legalábbis én ilyennek ismertem meg az utóbbi egy hónapban. - Szerintem kezdjük veled Rahi, te könnyebb leszel, a végére hagyjuk a mi drága Mandarinunkat. - remek sminkes és találó beceneveket tud adni, mint például nekem a Rahi, vagy Amnek a Mandarin, bár utóbbi kissé furcsa. Elfoglaltam a helyemet az asztal előtti székben, és hagytam, hogy Claire kezelésbe vegye a hajamat, illetve az arcomat.

- Na és milyen hajat szeretnél? - kérdezte.

- Egy egyszerű fonatot ide oldalra. - mutattam kezemmel, hogy hogyan is gondoltam.

- Szóval olyan Éhezők viadalás, Katniss Everdeen stílust, igaz?

- Igen olyat. Nem szeretném nagy dobra verni, ez nem az én napom, hanem Amé. - mosolyogtam, mindeközben Claire elkezdte szárítani a hajamat. 

- Ne félj hugi, neked is eljön majd ez a nap, szerintem elég hamar, főleg ha Harry-n múlik, mert ugyebár rajta múlik. Jó esetben... - töprengett, mire nevetni kezdtem.

- Hát Rahi már csak nem fog letérdelni és megkérni Harry kezét! Az egy icipicit ciki lenne, pontosabban rohadt ciki! - szólt közbe Claire, majd fonni kezdte a hajamat.

- Nekem igazából teljesen mindegy, én így is úgy is boldog vagyok mellette. - mondtam, amivel nem hazudtam, mert tényleg így volt.

- Ez a beszéd! Na a hajad kész. Jöhet a smink!

- Nem kell túlzásokba esni! Egy szolid natúr smink tökéletesen megteszi! De tényleg!

- A jóból sosem elég, de te tudod. - mondta, majd nekiesett az arcomnak is. Pár perc múlva Claire ismételten megszólalt.

- Na kész vagy! Mandarin? Milyen? - fordított nővérem felé.

- Csodaszép! - ámulattal a szemében nézett rám.

- Na most már nekem is adjatok egy tükröt, látni akarom magam! - mondtam, mire Claire egy nagyobb tükröt tartott elém.

- Azta! Ez...csodaszép. Alig ismerem meg magam! - nevettem fel, majd velem együtt a másik két lány is.

- Szar munkát én nem csinálok. - mondta büszkén sminkesünk. - Na gyere ide Mandarin, te következel.

- Jövök már. - foglalta el a helyemet. - Nem hazudok ha azt mondom, hogy a gyomrom már a harmadára csökkent, és mindjárt kihányom a reggelimet idegességemben.

- Csak nyugi, ne idegeskedj, mert az a babának sem jó. - mondtam. - Elmegyek átöltözni.

Átmentem a másik szobába, ahol Amanda menyasszonyi ruhája volt, illetve az én, és Claire koszorúslány ruháink. Egy darabig legeltettem a szememet a fehér szépségen és eljátszottam a gondolattal, hogy hátha egyszer én is ilyen ruhába bújhatok majd. Ebben a ruhában én lennék, és Am helyett én ülnék gyomorgörccsel a székben, miközben Claire a hajamon és a sminkemen dolgozna. Az általam kiválasztott bevonulózenére indulnék be a házasságkötőbe, ahol Harry várna kiöltözve öltönyben, mosolyogva, és amikor odalépnék mellé egy apró puszit adna a számra...

Rájöttem gyorsan, hogy nem épp ez a legalkalmasabb idő az álmodozásra, így óvatosan, ügyelve, hogy se a hajamat se a sminkemet ne tegyem tönkre belebújtam a barackszínű ruhámba, és a hozzáillő magassarkúmba, majd megnéztem magam az álló tükörben, és késznek nyilvánítottam magam.

Mire visszatipegtem a szomszéd szobába addigra már anyu is ott volt, illetve Amanda haja és sminkje is készen volt. És egyszerűen gyönyörű volt. A ruha tökéletesen kiemelte hatalmas pocakját és ettől csak még szebb volt.

- Na hugi, milyen vagyok? - kérdezte.

- Nekem van a leggyönyörűbb nővérem a világon! - mondtam.

- Jaj hugi...köszönöm. - pityeredett el, amit betudtam a terhességének. Odamentem hozzá, és megöleltem.

- Nekem pedig a leggyönyörűbb kislányaim a világon! - jött oda hozzánk anyu, aki szintén könnyezett. Ajaj, ennek nem lesz jó vége.

- Jaj anyu. Annyira izgulok!

- Nem kell kicsim. Minden rendben lesz. Ma hozzámész ahhoz az emberhez, akit imádsz és hamarosan anya leszel. Minden rendben.

- Csak ne sírj, mert elkenődik a sminket. - mondtam.

- Kibaszottul nem csinálom meg még egyszer! - szólt közbe Claire, aki időközben átöltözött. Frappáns beszólásán mindannyian jót nevettünk.

- Köszönöm nektek. Mindent. - mondta Amanda. - Tényleg mindent.

Bő egy óra múlva már teljesen mentre készen voltunk, mindannyian felöltözve, kisminkelve vártuk apu és Harryt, akik nem sokkal később meg is érkeztek.

- Bejöhetünk? - hallottam meg apu hangját az ajtó mögül a kopogás után.

- Persze. - mondta anyu. Majd nyitódott az ajtó, és belépett rajta a két legfontosabb férfi az életemben.

- Hűha. - szalad ki apuból. Elmosolyodtam a reakciója láttán, majd tekintetemet Harryre emeltem, aki csak szótlanul állt, és bámult rám, szó szerint leesett állal.

- Mi az? - kérdeztem tőle.

- Se-semmi csak, csak most igazán hasonlítotok. Amúgy is eléggé, de most mintha ikrek lennétek. Gyönyörűek vagytok!

- Köszönjük. - mondta Am.

- Hát kislányom, ez a nap is eljött. Véglegesen kirepülsz. Legyél nagyon-nagyon boldog, és majd azt azért megmondom Dannek, hogy a puska csőre van töltve. - mondta, mindeközben én odasétáltam Harryhez, aki a derekamnál fogva háttal fordított magának, így nekidőlhettem a mellkasának. - Ez neked is szól Harry fiam!

- Őőő, hát...öhm...oké. Észben tartom. - dadogta a meglepettségtől és a zavartságtól, mire csak elnevettük magunkat.

- Indulhatunk? - nyújtotta a karját apu Amanda felé.

- Indulhatunk. - mondta és belekarolt. Claire és én beálltunk apáék mögé, mint koszorúslányok.

- Lucy? - nyújtotta a karját Harry anyunak, hogy lemenjenek.

- Ó micsoda úriember. - mondta és belekarolt. - Legalább fiatalodom egy kicsit egy ilyen helyen fiatalember mellett. - nevetés kíséretében megvártuk míg lemennek, aztán mi is lementünk a lépcsőn. Mivel az esküvő a hátsókertben volt, szerencsére nem kellett messzire menni. Az ajtó előtt álltunk, amikor megszólalt a bevonulózene, a Marry you, majd kitárult előttünk az ajtó, és apu vezetésével elindultunk. Lassú léptekkel haladva, mindenkire mosolyogva sétáltunk az oltár felé. Amikor odaértünk Danhez, apu adott egy puszit Amanda homlokára, akin látszott, hogy nagyon próbálja visszatartani a sírást, majd a kezeit összekulcsolta Danével, és otthagyta őket. Mivel Amandának egyben a tanúja is én vagyok, így ott álltam mellette, amikor a pap megkezdte a szertartást. Kissé elbambultam, és már csak akkor eszméltem fel, amikor mindketten kimondták a saját kis 'igen'-üket, majd az aláírás következett. Előbb Amanda és én írtunk alá, majd Dan és a bátyja, Josh, utána pedig elcsattant az első hitvesi csók, mire a tömeg hatalmas éljenzésben és tapsviharban tört ki. Leszaladtam a többi lány közé és vártuk, hogy Amanda eldobja a csokrot. Hátat fordított nekünk, meglendítette a karját, a csokor pedig egyenesen....Claire kezébe hullott.

~ Harry ~

- Azt a kurva! - kiáltott fel Claire, mire mindenki nevetni kezdett. - Ez mind szép és jó gyerekek, de nekem még nincs potenciális férj-jelöltem. - nevetett.

- Majd lesz Claire, majd lesz. - mosolygott rá Sarrie, majd mellém lépett, én pedig egyik karommal átöleltem a derekát.

- Gyönyörű vagy. - suttogtam a fülébe, amitől kirázta a hideg.

- Kö-köszönöm. - dadogta. - Te is lélegzetelállítóan jól nézel ki!

- Hmm...nem is. - mondtam, majd felém fordult.

- De! Nagyon is. - majd megtámaszkodott a mellkasomon és hosszan megcsókolt.

- Hé gerlepár, ezt hagyjátok a saját esküvőtökre, gyertek enni. - szóltak ránk anyáink.

- Öhm, hát jó. - mondtam, majd Sarrie kézen fogva maga után húzott.

Ebéd után, pontosabban a féktelen és össze-vissza evés után Sarah elkísérte átöltözni Amandát, én pedig megragadtam az alkalomban rejlő lehetőséget, és bátorkodtam odamenni a Baker szülőkhöz.

- Mi a helyzet fiam? - kérdezte Andy.

- Se-semmi különös. Illetve...mégis. - küszködtem a szavakkal, és a gyomrom is összeugrott.

- Mond csak Harry. - mosolygott rám Lucy.

- Szóval, az a helyzet, hogy én...hogy ööö... - oké, akkor mély levegő... - Szóval szeretném kihangsúlyozni, hogy nagyon szeretem Sarriet, az életemnél is jobban. Csodálatos nő, és imádom és...és az áldásukat kérném...ránk... - mondtam ki félve, és közben próbáltam a legaranyosabban nézni és mosolyogni.

 

- Na szóval, meg szeretnéd kérni Sarah kezét, ugye? - kérdezett vissza Andy.

- I-igen.

- Hát ez...nagyszerű!!! - kiáltott fel Lucy, mire körülöttünk ránk nézett.

- Tényleg? - kérdeztem vissza meglepetten.

- Hjaj mindig is tudtam, hogy el fog jönni egyszer ez a nap, amikor a legkisebbet is elviszi majd egy fiú. Pár éve megijedtem, hogy azt a szerepet az a mocsok Joey fogja betölteni. De hál' istennek egy málészájú, drogos fiú helyett, egy érett, rendes férfi teszi ezt meg. - mondta, és kezdtem egyre jobban kétségbe esni, a már-már kétértelmű fogalmazások miatt. - De ki vagyok én, hogy megakadályozzam a saját lányom boldogságát? Ebbe nagyon beleszólásom nincs, szóval igen, áldásom rátok.

- De én esküszöm, hogy vigyázni fogok rá és... - kezdtem bele, aztán leesett. - Hogy mi? Szó-szóval ez azt jelenti, h-hogy? - próbáltam értelmes mondatot összehozni, de nemigen sikerült. De Lucy szerencsére így is megértette, és csak bólogatott, én pedig azt hittem, hogy kiugrok a bőrömből örömömben. - Jesszusom. Igen, nos én öhm, szóval köszönöm. Nagyon köszönöm. - vigyorogtam, mint a tejbe tök, és egy csontropogtató ölelésben részesítettem mindkettőjüket. Teljesen boldog voltam, és ezt anyu is észrevette rajtam.

- Mi a kicsattanó örömöd oka, kisfiam? - érdeklődött.

- Andrew és Lucy áldását kértem Sarriere és rám. - mondtam, mire édesanyám szemei felragyogtak a boldogságtól. - És természetesen a tiedet is... - kezdtem, de anyu félbeszakított.

- Áldásom rátok! - mondta, majd megölelt olyan szorosan, ahogy kicsi koromban tette.

- Köszönöm anya.

Az áttáncolt délután, illetve a  vacsora után Amanda és Dan bepakolták a csomagjaikat az autójukba, hogy elinduljanak a nászutukra.

- Aztán jók legyetek, és vigyázzatok magatokra mindhárman. - mondta Sarrie.

- És ha gáz van nyugodtan hívjatok. - mondtam.

- Rendben. És mindent köszönünk. - mondta Dan, és megöleltek mindannyiunkat, majd beültek a kocsiba. - Ja és Sarah! - szólt még ki a kocsiból Dan. - Vigyázz Harryre.

- Úgy lesz. - mondta nevetve Sarrie.

- Haver ezt még visszakapod. - kiáltottam a kocsijuk után, de már csak azt láttam, ahogy Dan a levegőbe emeli a hüvelykujját, és kikanyarodik az utcából.

Miután nagyjából rendbe tettük a hátsó udvart, hullafáradtan rogytunk le egy-egy székbe.

- Szerintem lassan indulnunk kéne, hogy odaérjünk még emberi időben anyuékhoz. - mondtam.

- Micsoda? - kérdett vissza Sarrie. - Megyünk anyudékhoz?

- Hát igen. Úgy volt, nem?

- Nem éppen. Én erről nem tudtam. - mondta.

- Ne haragudj Bébi. - mondtam.

- Nem semmi gond, csak...akkor tényleg induljunk. - ekkor lépett oda Sarah keresztanyja.

- Nosz Sarah, nálatok mikor lesz baba? És esküvő? - ezzel pedig egy olyan hullámot indított el, amit jobb lett volna ha inkább nem.

- Nos ő hát nem lesz egyik sem. - mondta zavartam Sarrie.

- Hogy-hogy nem lesz?

- Hát még korai, meg hát nem is rajtam múlik egyik sem igazából, meg még korai.

- Áh értem. Hát nem baj az, hogy nem akarjátok komolyabbra venni a kapcsolatot. Ha nem is a másikban, valakiben biztos megtaláljátok majd azt a személyt, akivel összekötnétek az életeteket.

- Mi öö...nem mi nem...mindegy. - keresztanyja ezután lelépett a színről, de bennem megmaradt az a bizonyos 'de' szócska.

- Nem lesz egyik sem? Még korai? Mi nem, mi nem? Sarah mi volt ez? - kérdeztem.

- Jaj Harry te is tudod...

- Én perpillanat csak azt tudom, hogy rohadtul pipa vagyok! Mi az, hogy rajtam múlik az esküvő? Ugyanúgy múlik rajtad is, mint rajtam! - mondtam indulatosan.

-  Rajtam? Már megbocsáss, de nem nekem kell letérdelnem, hogy megkérjem a kezed, az elég ciki lenne! - emelte fel a hangját.

- Valóban? Tehát cikinek tartasz engem?

- Én nem..

- Megint az "én nem, én nem"-mel jössz! Mondd ki inkább egyszerűen, hogy nem akarsz a feleségem lenni! -  emeltem meg én mély baritonomat.

- Én ilyet egy szóval nem mondtam! És te nem akarod megkérni a kezem, te nem akarsz gyereket!

- Én??? Drága bogaram, TE vagy az, aki nem áll készen az egészre! TE! Mennyit is vártam rád? Három évet? Három és felet? Vártam rád akkor, amikor egy drogos fasszal voltál, vártam rád akkor, miután megmentettelek nem egyszer Joey-tól, vártam rád miután összejöttünk, visszafogtam magam, mert nem akartalak leteperni és megbántani, így visszafogtam magam, pedig rohadt nehéz volt! Vártam rád és küzdöttem érted, amikor nem emlékeztél semmire. Négy és fél éve mást sem csinálok, csak RÁD várok! Rád! Mondd inkább ki, hogy nem velem tervezed a jövődet!

- Te teljesen hülye vagy Harry!

- Ó igen persze, ez is az én hibám. Tudod mit? Nem kell hogy velem gyere anyámékhoz! Egyedül megyek! Te meg maradj csak itthon! - hátat fordítottam neki, és elindultam a kocsim felé.

- Megint csak menekülőt fújsz! - kiáltotta a hátamnak, de én csak bevágódtam a vezetőülésre és magamra csaptam az ajtót. Ahogy balra fordítottam a fejem láttam, amint Sarrie megfordul és berohan a házba, és hangosan becsapja a bejárati ajtót. Visszafordítottam a fejem, elfordítottam a kulcsot, mire a motor felbőgött, én pedig rálépve a gázra elhajtottam.

- Harry! Hát Sarah-t hol hagytad? - kérdezte anyu, amikor hazaértem.

- Otthon...Wales-ben... - mondtam szomorúan, majd lehuppantam a kanapéra, és a tenyereimbe temettem az arcomat. - Akkora egy faszfej vagyok!

- Harry, kisfiam, mi a baj? Összevesztetek? - ült mellém és simogatni kezdte a hátamat. Tipikus anya, mindig ráérez a bajra.

- Igen. - motyogtam a tenyereimbe. Töviről hegyire elmeséltem anyunak, hogy hogyan kezdődött az egész, hogy tulajdonképpen miket vágtunk egymás fejéhez, ő pedig megértően és figyelmesen hallgatott végig. - És igazából tök hülye vagyok, mert pont most kértem az áldásukat ránk a szüleitől, és elszúrtam az egészet egy hülye mondattal!

- Nem szúrtál el semmit! Mindent meg lehet beszélni, és én, ahogy titeket ismerlek, nem sokáig fogjátok kibírni a másik nélkül. Szóval nem kell aggódnod. - mondta. - És most emeld fel szépen a fejed, és hívd fel a leendő menyasszonyodat, és kívánj neki jó éjszakát.

- Igazad van, ezt is fogom tenni! - mondtam, majd felmentem a szobámba, és felhívtam Sarriet. Illetve csak hívtam volna, de nem vette fel. Egyszer. Kétszer. Háromszor...

~ Sarah ~

Harry hívott, pont azután, hogy anyunak elmeséltem mi történt, ami kicsit sokáig tartott, mivel egyetlen szót nem tudtam rendesen elmondani, annyira sírtam. De nem vettem fel, a több tucat hívás közül egyiket sem vettem fel, mert nem akartam tovább vitatkozni. Ezt most nagyon elcsesztem, és nem volt kedvem még jobban elcseszni, már ha lehetett olyat...

~ Harry ~

Egy átforgolódott és átgondolkodott éjszaka után hullafáradtan, zombiként mentem le a lépcsőn, hogy töltsek magamnak kávét. Mondtam már, hogy a sós kávé nem épp finom? Ugyanis én hülye, cukor helyett sót tettem a kávémba. Micsoda lángelme...

Miközben a már rendes, cukros kávémat kortyolgattam, a kezeim között az apró kis díszdobozkát forgattam, benne a gyűrűvel. A gyűrűvel, amit még akkor vettem, amikor Sarah nem is emlékezett rám teljesen. A gyűrűvel, amit egy éve hordozok magammal mindenhová, hogy majd a megfelelő pillanatban felhúzhassam az ujjára. A gyűrűvel, aminek már rég nem nálam lenne a helye...

Elővettem a telefonomat, és még egyszer megpróbáltam felhívni Sarriet, de most sem vette fel. Aztán, mint egy isteni szikra, bepattant az ötlet, amit meg fogok valósítani. Ha a tökéletes pillanatra vártam, akkor biztos, hogy ez az! Úgyhogy úgy ahogy voltam abban a pillanatban, melegítőnadrágban és egy régi pólómban, magamra kaptam a sportcipőmet felkaptam a slusszkulcsomat, anyunak hagytam egy levelet, hogy Walesbe mentem, majd amilyen gyorsan csak tudtam, melegítőbe, fésületlenül elhajtottam, hogy kijavítsam azt az orbitális hibát, amit tettem.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nos, hát remélem elnyerte a tetszéseteket ez a fejezet! Kérlek hagyjatok nyomot magatok után komi, pipa, feliratkozás formájában.

Nagyon-nagyon szépen kérlek, valahogy tudasd velem a véleményed!

Amint mondtam, hamarosan hozom a díjat is a következő bejegyzésben,addig is:

All the love M