2016. február 15., hétfő

29.fejezet: Emlékek

Sziasztok Angyalkáim!
Hatalmas ölelést küldök: a +1 feliratkozónak :D, illetve Baynek és Klau1D-nek a komiért :)
Nos, hát meg is hoztam az utolsó fejezetet, ezen kívül még egy epilógust olvashattok majd, és akkor az első évadot ki is végeztük. :)
Jó olvasást ;)

 
29. Emlékek
~ History ~


~ Harry ~

Több mint két hete van bent a kórházban kezelésen Sarah, és az orvos szerint már elmúlt a gyulladása, így ma hazajöhet. Persze, ezt ő még nem tudja.
- Jó hírem van Sarah. - nyitottam be jókedvűen a kórterembe, de Sarah az ablakban állt. Halkan, szinte alig halhatóan szipogott. - Hé, öhm...mi a baj? - álltam meg mögötte. Még egy héttel ezelőtt kért meg Sarah arra, hogy egyenlőre ne siettessük a dolgokat, nagyon próbál mindenre újra emlékezni. Én persze megértem, és amúgy se akartam siettetni.
- Csak...eszembe jutott az, amikor..szóval egy régebbi emlék, amikor J-Joey először...bántott. - mondta. Jelen pillanatban a szívem hasadt meg, hogy nem tudok segíteni, pedig biztosan borzalmas lehet még egyszer átélni a rossz emlékeket.
- Hé nyugi. Na gyere ide. - tártam szét a karjaim, Sarrie pedig gondolkodás nélkül bújt hozzám. - Minden rendben lesz, visszatérnek az emlékeid és vége lesz ennek nyugi. Soha többet nem kell majd gondolnod rá!
- Oké. És, köszi. Szóval, mi a jó hír? - kérdezte elhúzódva tőlem.
- Hazaengednek. A doki most írja a zárójelentést. - mosolyogtam rá, mire félénken ugyan, de ő is elmosolyodott, ami egy picit megnyugtatott.

~ Sarah

- Mindent összepakoltunk? - kérdezte Harry.
- Szerintem igen. - sóhajtottam. - Olyan rossz, hogy nem tudom, hol lakom. a walesi lakásra emlékszem, de a mostanira...
- Hé, nem baj. Majd visszajönnek az emlékeid. - mondta. - Ne gyere, menjünk.
A recepción átvehettem a zárójelentést, egy hónap múlva vissza kell jönnöm kontrollra, de amúgy csak panasz esetén kell újra betennem a lábam a kórházba. Harry ragaszkodott hozzá, hogy ő vigye a nagy táskát, így én csak a papírokat vittem. Rendes volt tőle. Kisétáltunk az ajtón, utána előre engedtem Harryt, mert nem tudtam milyen kocsit és hol keresünk. Harry mögött ballagtam, így tökéletesen ráláttam széles vállára. Meg kell hagyni, nem néz ki rosszul, meg tudom érteni a betegségem előtti énemet, hogy beleszeretett Harrybe. Sőt mi több, én is kezdek érezni valamit, nem tudom pontosan mi lakozik ott legbelül, de valamit érzek iránta.
- Azta. - tátottam el a szám amikor odaértünk a fekete Range Roverhez. - Ez csodaszép. - mondtam csillogó szemmel. Ránéztem Harryre, aki csak mosolygott. De az a mosoly! Az az apró kis gödröcske! Ez a mosoly egyszerre volt aranyos és szívdöglesztő. De jézusom, miről beszélek, szedd össze magad Sarah!


  

- Min mosolyogsz? - kérdeztem.
- Tudod, amikor leges legelőször láttad a kocsimat, akkor is pont ugyanez volt a reakciód. - mosolygott.
- Tényleg? - kérdeztem vissza nevetve. Harry csak bólintott, majd kinyitotta nekem az ajtót.
- Miss Baker. - mondta.
- Köszönöm Mr.Styles. - mosolyogtam, majd beszálltam, mire Harry becsukta a kocsiajtót. És ebben a pillanatban elfogott az a bizonyos de ja vu érzése, mintha én ezt már átéltem volna. Harry betette a hátsó ülésre a táskát, majd beszállt mellém.
- Emlékszem. - mondtam, mire rám kapta a tekintetét. - Emlékszem, hogy ezt egyszer már mondtad nekem. - ránéztem és a szemében őszinte boldogságot láttam megcsillanni.
- Ez nagyon jó Sarrie. - elfordította a kulcsot és beindította a motort. Már két perce úton lehettünk, amikor eszembe jutott, hogy anyu mondta, hogy hívjam fel, ha elindultunk. Elővettem a zsebemből a telefonomat, majd amikor fel akartam oldani, megláttam a képernyővédőt. Harry volt a képen.

   

Próbáltam nem arra koncentrálni, hogy mennyire jól néz ki, így feloldottam, de a háttérkép sem volt különb, azon mindketten rajta voltunk, két karommal szorosan öleltem Harryt a derekánál fogva, míg ő puszit adott a fejemre és ő is a derekamon pihentette hatalmas kezeit. Nagyon furcsa volt ezt így látni, de tetszett a kép. Harry a piros lámpánál rám nézett, majd megszólalt.
- Nyugodtan állítsd át.
- Nem, dehogy is! Eszemben sincs, csak olyan furcsa ezt látni. - mondtam, majd abba hagytam a kép bámulását, és tárcsáztam anyut.
- Szia kincsem! - szólt bele a telefonba.
- Szia Anyu. - mosolyodtam el. - Úton vagyunk haza. Mármint Harry házába.
- Tudom, hogy ide, mi is itt vagyunk most, készítem az ebédet. Merre vagytok?
- Ööö hát fogalmam sincs. - mondtam, majd odafordultam Harryhez. - Hol vagyunk?
- A bekötőúton, nemsokára otthon vagyunk.
- A bekötőúton. - ismételtem meg.
- Remek, akkor mire hazaértek az asztalon lesz az ebéd.
- Remek. - mondtam nevetve.
- Hogy vagy hercegnőm? Emlékszel már valamire? - hallottam messziről apám hangját. Hiába vagyok már 20 éves, még mindig a hercegnője vagyok, és amikor elkezdtem még régen mondani neki, hogy ne hívjon így, azt mondta: mindig a hercegnője leszek. Tulajdonképpen imádom ezt a becenevet, ahogy az apukámat is.
- Jól vagyok apu köszönöm. Sajnos még nem, bár egy-két emlékfoszlány már megvan.
- Ennek nagyon örülök! Siessetek haza. - mondta. 
Elköszöntem, majd visszacsúsztattam a zsebembe a telefonomat. Oldalra pillantva láttam Harryn, hogy egy kicsit mintha szomorúbb lenne.
- Harry?
- Hm? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Amikor nem emlékeztem rád, hogy-hogy mégis mellettem maradtál? - egy pillanatig habozott, de aztán válaszolt.
- Igazából, megfordult a fejemben, hogy elmegyek. Azzal próbáltam hitegetni magam, hogy úgy sem emlékezel rám, így legalább biztonságban leszel, és nem kell aggódnom érted, hogy jobb lesz neked nélkülem. - mondta szomorúan. - De aztán Liam felvilágosított, hogy ha elmegyek, és valaha is visszatérnek az emlékeid, megutálsz, és akkor bármennyire is szeretnék már visszajönni, nem fogod hagyni. És tulajdonképpen saját magam is rájöttem, hogy nem bírnám ki nélküled, és vagy a szüleid, vagy a nővéred, vagy pedig Alt zaklatnám a hogyléted felől érdeklődve. És persze, bármennyire is féltelek, túlságosan szeretlek ahhoz hogy itt hagyjalak. Tudom, hogy önző döntés volt a részemről, és ráadásul felelőtlen is. - mondta, majd egy nagyot sóhajtott. Az egyik kezemet rátettem a sebváltón lévő kezére. Meglepetten nézett le összekulcsolt kezeinkre, majd rám emelte csodaszép smaragd tekintetét.
- Örülök neki, teljes szívemből, hogy maradtál. - mondtam mosolyogva, mire Harry akkora vigyorra húzta a száját, hogy beterítette az egész arcát. A kezemet továbbra se vettem el, Harry kezéről, és ez ahogy láttam, őt se zavarta. Pár perc múlva sajnos véget kellett vetni a meghitt pillanatnak, ugyanis hazaértünk. A családom, már abban a pillanatban kint volt az ajtón kívül, amint Harry lefékezett a ház előtt, és felkanyarodott a kocsibeállóra. Egy kicsit ledöbbentem a lakás látványától és méretétől, de azért tetszett. Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsiból.
- Sziasztok. - szüleim és nővérem egyenként jöttek oda és öleltek meg. Nem voltam biztos benne, de minta Harry mondta volna, hogy a többiek is itt lesznek, mivel itt laknak.
- Többiek? - kérdeztem, mire a családom Harryre nézett, aki pedig rájuk, majd rám.
- Tudod, mondtam, hogy egy bandában vagyunk és hogy most van egy kis szünetünk. Na és hát ők valamerre a nagyvilágban vannak. Alice pedig hazautazott a nagymamája születésnapjára. De megígérték, hogy minden este felhívnak minket, téged. Louis pedig valamikor haza is jön egy hétvégére, a fiával együtt.
- Jaj tudom...Freddie igaz?
- Igen. - kacsintott, majd az összes cókmókommal együtt elindult be a házba anyuék után. Amanda és én leghátul, azaz Harry mögött mentünk. Gondolom ő is látta azt, amit már én is észre vettem, mert felém fordította a fejét és nagyban vigyorgott rám, mire én visszamosolyogtam rá. Ennyit jelent a testvéri kötelék: szaval nélkül is megértjük egymást.

Miután megebédeltünk Amanda és én segítettünk anyunak elmosogatni, míg apu és Harry valamit beszélgettek a nappaliban. Mint majdnem minden nap Londonban, esett az eső, így semmit nem lehetett kint csinálni.
- Meddig fogtok maradni? - kérdeztem anyut.
- Ameddig szükséges. - mosolygott rám.
- Áu! - kiáltottam fel amikor egy késsel elvágtam az ujjamat. Alig telt el pár másodperc, Harry fékezett le a konyhaajtóban, szemeiből sütött az aggodalom.
- Mi történt? - kérdezte.
- Semmi, csak belenyúltam a késbe és elvágtam az ujjam. - megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, majd odajött hozzám és kézen fogott. A másik három jelen lévő személy mosolyogva figyelte a jelenetet, ahogy Harry kivezet a nappaliból, fel a fürdőbe, ahol pedig a gyógyszeres szekrényből elővett kötszert és egy kis sebfertőtlenítőt. Egy vattára csepegtetett a barna cuccból, majd rám nézett.
- Ez csípni fog. - mondta, majd megfogta a kezemet a csuklómnál, és a másik kezével a fertőtlenítős vattát a sebre rakta. A váratlan csípéstől felszisszentem és el akartam húzni a kezem, de Harry szorosan fogta.
- Most már értem, miért fogod a kezem. - mondtam fintorogva, mert még mindig csípett.
- Nem csak ez miatt. - mondta, amivel meglepett egy kicsit. - Bocsi. - mondta, majd folytatta a sebem ellátását.
- Anyuék hol alszanak? - törtem meg egy idő után a csendet.
- Azt mondták, hogy egy közeli motelben szálltak meg.
- De miért nem itt?
- Mondtam nekik, de ők azt mondták nem akarnak zavarni, meg hogy tökéletesen megteszi nekik a motelszoba. - nem értettem pontosan a dolgot, de beletörődtem.
- Köszönöm Dr.Styles. - mondtam nevetve miután befejezte a kötözést.
- Nincs mit. - mosolygott rám.

Anyuék este hét körül indultak el, miután megvacsiztunk. Harryvel bevállaltuk a mosogatást, pihenjenek csak. Levettem a fogasról egy hatalmas pulcsit és azt vettem fel, hogy kikísérjem anyuékat. Az illata alapján Harry pulcsija volt, csak neki van ilyen illata. Kilépve az udvarra megcsapott a hideg szél, és baromi nagy viharfelhők gyülekeztek. Kezdtem félni.
- Jó éjt hercegnőm. - köszönt el apám, majd megölelt és adott egy puszit is. - Holnap reggel jövünk.
- Nektek is jó éjt. - öleltem vissza szorosan szüleimet. Harrytől is elköszöntek, majd beültek a kocsiba, és elhajtottak. Bementünk és nekiláttunk elmosogatni Harryvel.
- Szóval - kezdtem bele. - Mi együtt vagyunk. És már le is feküdtünk, ráadásul nem is egyszer.
- Hát, valahogy úgy. - mondta.
- És...egész pontosan hányszor? - Harry egy pillanatra elgondolkodott, majd megvonta a vállát és megszólalt.
- Az első kettő után már nem számoltam. - a szemeim elkerekedtek az előbbi szavai hallatán. 
- Uramisten! Mi lett velem? Teljesen elvetted az eszemet! Én sosem voltam ennyire rámenős...
- Én soha nem erőltettem semmit. - emelte maga elé a két kezét, mire nevetni kezdtem. Arca egy pillanatra elkomorult, aztán apró mosolyra húzta a száját.


 

- Te most kinevetsz engem? Komolyan ki mersz nevetni? Na ezért most kapsz! - dobta le a pultra a konyharuhát és elindult utánam, ugyanis én szaladtam előle még mindig nevetve.
- Kérlek ne. - kiabáltam nevetve, de Harry utolért és csikizni kezdett, addig hátrált velem, amíg a lába bele nem ütközött a kanapéba, aminek következtében ráesett, én pedig Harryre. Továbbra se hagyta abba a kínzásomat, nekem pedig már fájt a hasam a sok nevetéstől.
- Harry elég!
- Hogy mondod? - kérdezte nevetve.
- Harry könyörgök, elég! Kérleek! - nevettem, mire ő abbahagyta a csikizést, így fellélegezhettem. Aztán ráeszméltem, hogy még mindig Harry ölében ülök. Amilyen gyorsan csak lehet felugrottam, és visszamentem a konyhába befejezni a mosogatást. Bármennyire is jóképű és rendes srác, még magam sem tudom mit érzek. Mert tudom, hogy valamit érzek iránta, de nem tudom mit. És amíg magam sem tudom mit érzek, nem akarok senkihez közeledni. Bár Harry nagyon is tetszik, és gyakorlatilag még mindig együtt vagyunk, csak még furcsa nekem ez az egész. Az emlékek nagyon meghatároznak minket. Harry kijött utánam, szótlanul törölte a tányérokat. Miután végeztünk, megmutatta a szobámat, majd el is tűnt a sajátjában. Levetettem a ruháimat és bementem a fürdőbe. Bántott, hogy megbántottam Harryt, de nem tudok mit tenni, ha egyszer nem vagyok tisztában magammal. Lehunytam a szememet...és ismét elfogott az a bizonyos érzés. Most egy filmként lejátszódó emléket láttam magam előtt. Ott volt a szobában Harry és a gitárjával a kezében ült és egy gyönyörű dalt énekelt. Fogalmam sem volt róla, hogy hol lehettünk, nem volt ismerős a hely. Én könnyeztem. Harry befejezte a dalt, és hátranézett, egyenes rám, én pedig gondolkodás nélkül felé rohantam és a nyakába ugrottam. Szorosan öleltük egymást, miközben én sírtam és folyamatosan azt hajtogattam, hogy sajnálom. Az emlék hatására szédülni kezdtem és meg kellett támaszkodnom a falban. Majd egy újabb emlék elevenült fel, itt egy kietlen utcán voltam, fogalmam sem volt hol, de egy padon feküdtem. Aztán elindultam az egyik irányba és hallottam, hogy valaki követ ezért siettem, de aztán egy rekedtes hang megszólított: "Sarrie?". Hátrafordultam és ott volt Harry, oda szaladtam hozzá, ő pedig felemelt. Amint ez véget ért, elkezdődött egy másik. Egy fotelban ültem, ebben a lakásban és Harry elég távol állt tőlem. Én folyamatosan azt hajtogattam, hogy sajnálom.
- Nagyon sajnálom. Mindent nagyon sajnálok! Meg tudsz bocsájtani nekem? És, ugye nem veszítettelek el? - majd újabb kövér könnycseppek szaladtak le az arcomon.
- Tudod Sarrie, az a legszebb az egészben, hogy te vágtad a fejemhez nemrég, hogy "Egy barát nem manipulálja a barátját". Ha én manipulállak, akkor te mit csinálsz? Ki az, aki egyfolytában kihasználja és manipulálja a barátját?? Hm??? Ezt úgy mégis hogy? Hogy képzelted? - kérdezte fennhangon. Keservesen sírtam, mind az emlékben, mind pedig a valóságban. - És hogy az előbbi kérdésedre válaszoljak: De igen, örökre elveszítettél.
Már fájt a fejem a sok emléktől, de kezdett kitisztulni a kép, és az érzelmeim is. Tudom mit éreztem abban a percben, amikor Harry azt mondta elveszítettem. Mérhetetlen fájdalmat éreztem és csalódottságot. Tudom, hogy szeretem. Egy törölközőt csavartam magam köré és kimentem s fürdőből, majd megkerestem a telefonomat, és megnéztem a naptárat. És ahogy sejtettem, be volt írva, egy párnapos Los Angelesi utazás három hónappal ezelőttire. Akkor azok az emlékek Los Angeleshez tartoznak! Most már értem. Akkor se kíméltem szegény Harryt. Felvettem a kikészített pólót és rövidnadrágot alvós ruhának, és befeküdtem az ágyba. Hallottam ahogy az eső esik, láttam ahogy villámlik, és elfogott a félelem. kicsi korom óta félek a viharoktól, és ezen nem változtat semmi. Nagyot dörrent és villámlott én pedig egyből kinyitottam a szememet és felültem az ágyban. Nagyon féltem, ezért felálltam, és kimentem az ajtón a sötét folyosóra. Bementem a szomszéd szobába, ami Harryé volt. A fürdőből a tusoló hangja kiszűrődött, így tudtam, hogy zuhanyzik. Felültem az ágy közepére, és nézelődtem, időnként pedig összerezzentem, amikor egy nagyobbat dörrent. Az egyik polcon egy nyaklánc hevert, mellette képek rólunk, a srácokról, és egy pár képen rajta volt Harry és egy kislány. Mintha már láttam volna őt...
És ebben a pillanatban Harry sétált ki a fürdőből egy szál törölközőben, tökéletesen kidolgozott és kitetovált felsőtestét megvillantva ezzel. Ahogy én, úgy ő is meglepődve nézett rám, egyik szemöldökét felhúzta. Nem bírtam levenni a tekintetemet a pillangó tetoválásáról, bár igazából az egész felsőtestén végigsétáltak szemeim egy párszor. Végül a csendet és a bámulásomat Harry törte meg.
- Khm. Hát te? - kérdezte.
- Mi ö ja én csak...én csak...jöttem. - jesszusom mi van velem? Miért nem tudok kinyögni egyetlen értelmes mondatot sem? - Szóval én csak, nem tudok aludni. - sóhajtottam és lesütöttem a szemem, majd elfordultam. Hallottam ahogy Harry felöltözik, közben pedig szerintem gondolkodott, mert nagyon csendben volt. - Félek. - mondtam még így a végére, amikor már rá nézhettem.
- Istenem persze, a vihar! - csapott a homlokára. Honnan tudja?
- Esetleg...aludhatnék itt, veled? - kérdeztem félénken. Kérdésem meglephette, mert ismételten felhúzta szemöldökeit. - Vagy ha nem, az se baj, akkor visszamegyek. - mondtam, majd felálltam és már épp az ajtókilincsért nyúltam, amikor Harry megfogta a kezem.
- Nem, nem maradj! Egyáltalán nem baj! - mosolygott rám, ezzel előbújtatva apró gödröcskéit. Imádom...
Visszamosolyogtam rá, és visszaültem az ágyra.
- Mit szeretnél? Nézzünk filmet, vagy sorozatot, vagy..
- Nézzünk filmet! - mondtam izgatottan, mire Harry csak mosolygott. Odasétált a TV elé és leguggolt, hogy a rengeteg DVD között válogasson. Most sem fedte sokkal több textil a testét, csak egy bokszer volt rajta, így én csodálhattam izmos hátát.
- Ted 1 vagy 2, Másnaposok, Törtetők, Nagyfiúk... - sorolta, ezzel kizökkentve az ábrándozásból.
- Öhm Nagyfiúk. - mondtam. Harry betette a filmet, majd befeküdt az ágyba. Nem tudtam, hogy mit tegyek, így befeküdtem mellé, de a távolságot tartottam, mert nem tudtam, hogy hogyan reagálná le.
A film közepén járhattunk, amikor dörrent egy nagyot, én pedig összerezzentem Harry mellett. Ezt ő is észre vette, mert rám nézett.
- Minden oké?
- Persze. Csak váratlanul ért. - mondtam egy biztató mosoly kíséretében, majd átfordultam a másik oldalamra, Harrynek háttal. Még egyet dörrent, nagyobbat mint az előbb, így ismét összerezzentem. Félperccel később egy erős kar ölelt át, és húzott közelebb magához. Nem tudtam, hogy miért csinálja ezt, de jól esett, felé fordultam. Ő a hátára feküdt, én pedig félénken ráfektettem a fejemet csupasz mellkasára. A film már nem is érdekelt, csak az, hogy Harry közelében lehessek.
- Tudod Harry, ezzel a...helyzettel kapcsolatban rémlik valami. - mondtam.
- Komolyan? Ennek nagyon örülök! - mondta, majd egy puszit adott a hajamba.
- Igen. És amikor fürödtem, egy pár emlék visszatért. Kettő az nemrég lehetett, vagyis amikor megnéztem a telefonomban, a Los Angelesi nyaraláson történtek. A harmadik meg...nos abban azt mondtad, hogy örökre elveszítettelek. - mondtam, a fejemet pedig mellkasába fúrtam.
- Az régen volt. Már elmúlt. - simogatta meg a hátam.
- Miért haragudtál rám? - kérdeztem, mire éreztem, hogy eddig is gyorsan verő szíve még gyorsabban kezdett verni.
- Egy vitánk alkalmával azt mondtad, hogy nem tudom, mi is az a szerelem, hisz nincs senki az életemben, akit teljes szívemből szerethetnék. Én pedig megsértődtem ezen, hisz pont te voltál már akkor is az a személy, akit mindennél jobban szerettem.
- Sajnálom. - mondtam.
- Hé mondom, hogy már rég volt, és egyébként se érdekes. Komolyan.
- Annyiszor bánthattalak meg, és te még mindig itt vagy velem. Még most is, pedig alig emlékszem rád.
- Mert szeretlek. Szeretlek emlékekkel, és emlékek nélkül is. - mondta. Annyira aranyos volt ezt hallani és annyira jól esett, hogy el kellett mosolyodnom. Nagyot ásítottam, jól elbeszélgettük az időt, a film is véget ért már jó ideje.
- Jó éjt Harry. - ásítottam megint egy nagyot.
- Neked is jó éjt Sarrie. - adott egy puszit a hajamba, majd azzal a kezével, amelyikkel nem ölelt, betakart minket. Azon az éjszakán egyszer sem keltem fel a vihar miatt, és mosolyogva aludtam el.

- Sarrie lassabban mert így tényleg nem érlek utol! - kiáltott utánam Harry. Az utcán sétáltunk, személy szerint fogalmam sem volt róla, hogy hol vagyunk, de bíztam Harryben.
- Nézd Harry ott egy játszótér! Menjünk oda kérlek! - kérleltem Harryt és próbáltam nagyon cukin nézni rá.
- Jó menjünk. - nevetett. Beleültünk a hintába és rögtön elfogott egy érzés. Egy érzés ami azt súgta, én már jártam itt.
- Voltunk már itt? - kérdeztem Harry felé fordulva, aki meglepetten, boldogsággal a szemében nézett rám.
- Igen, nem is egyszer!
- Egyszer esőben voltunk itt. És csókolóztunk. Aztán voltunk itt egy kislánnyal is. - gondolkoztam el. - Lux.A keresztlányod. - mondtam, majd amikor rá néztem, fülig ért a szája, annyira mosolygott.
- A keresztlányunk. - javított ki. - Sarrie ez csodálatos! Egyre többre emlékszel! - megindult felém, majd felkapott és pörgetni kezdett, én pedig nevettem. Nem tagadom, élveztem, mert imádtam amikor Harry a közelemben van. Imádtam, amikor mosolyog, amikor nevet, amikor megpuszil vagy csak átölel. Imdádtam, hogy mindig meg tud nevettetni és hogy mindig mellettem van és vigyáz rám.
Abbahagyta a pörgetésemet, de még mindig tartott a derekamnál fogva. Smaragd tekintetét az enyémbe fúrta. Lassan engedett le egészen addig amíg a lábam el nem érte a talajt. Szemei még mindig fogva tartották az enyémeket. Abban a pillanatban azt kívántam, hogy csókoljon már meg. Soha ennyire nem akartam még egyetlen dolgot sem. Végül én cselekedtem, másodpercek alatt szüntettem meg az arcunk közötti távolságot, és tapasztottam ajkaimat az övéire. Először meglephette, de aztán egy pillanat múlva vissza is csókolt. Még jobban csókolt, mint hittem, vagy emlékeztem.

--------------------------------------------------------
Nos, remélem meg vagytok elégedve ezzel a fejezettel, és azt is remélem, hogy több mint 2 komit kap ez a fejezet.
Nagyon igyekszem az epilógussal, péntek-szombat magasságában szerintem jelentkezek is vele. :)
Addig is Always Made in the A.M. :) <3
All the love M

Az epilógus: 30.fejezet: Epilógus ~ Listen to your heart

4 megjegyzés:

  1. Haliii!🙂
    Olyan reg irtam neked ezert ugy gondoltam itt az ideje...
    Egy delutan alatt elolvastam az egesz 1 evadot es elgondolkodtam.Annyira jo lenne ezt konyvbe olvasni eskuszom felkeresek egy kiadot es "kiadatom" vele!! Imadom ahogy mar sokszor is mondtam es amennyire jo lett ezen resz vege! Azert annyira nem mert vaaaarnooom kell a folytatasra! De hat mit mondhatok meg amit nem szoktam??! Csak igy tovabb es NE MERD ABBAHAGYNI! Mert olvastam mar olyan blogot aminek az iroja a tortenesek kozepen hagyta abba! Szoval ennyi.
    Sok puszi es oleles az egyik LEGJOBB ironak, holnap talizunk!!🙂🙂🙂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa <3
      Hát köszönöm szépen :D
      Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik :) Hidd el, hogy gyorsan el fog telni az a pár hét és már jelentkezek is a második évad prológusával. :) Aztán ki tudja, lehet hogy előbb befejezem a "renoválást" és előbb jelentkezek. Ki tudja :)
      Köszönöm hogy írtál <3
      All the love M

      Törlés
  2. Hu hát ezzen is tul vagyunk nagyon szépen meg irtad bele éltem magam
    Együtt sitrtam nevetem Harryvel vagy éppen rajta nevetem és ugyan igy Sarrienél is.
    Nagyon fog hiányozni a történet.
    Ennél a résznél ujra át éltem az egészet és egy nagy élményen mentem keresztül köszönöm
    Kiváncsian várom az epilogust :)
    Maradj örökre Directioner :D

    VálaszTörlés
  3. Szia :)
    Igyekesztem ütősre megírni az utolsó fejezeteket :)
    Csak az első évadnak intünk búcsút, a másodikban még lesz poén, sírás, nevetés és meglepetés bőven ;)
    Remélem a második évadban is velem maradsz <3
    Én az leszek, remélem te is ;)
    All the love M

    VálaszTörlés