#HappyBirthdayHarryfromHungary
Sziasztok!
Hát elérkeztünk az utolsó előtti fejezethez, még egy fejezet +1 epilógus vár ránk és kivégeztük az első évadot! :)
Hatalmas köszönet a komikért: Klau1D, Sackó, Muszi és Bay, és köszönet a mély elemzésért Helginek és Dalminak <3
Valamint köszönet a 13.000+ oldalmegjelenítésért!
Valamint köszönet a 13.000+ oldalmegjelenítésért!
Nagyon köszönök nektek is és minden olvasómnak is mindent! <3
Tudom jól, hogy szinte minden blogban elsütik az amnéziás-emlékezetkiesős dolgot, de erre az apróságra sok minden fog épülni ebben a fejezetben, és enélkül kicsit furcsa lenne a történet.
Hát, jó olvasást! ;)
28. Losing your memory
~ Harry ~
Két napja vagyok bent egyfolytában a kórházban, és ez alatt a két nap alatt egy percre se hagytam el Sarriet. Nem merem magára hagyni. Félek, ha megteszem ismét történik vele valami. Két napja eszméletlen, két napja kezelik...két napja, hogy nem ismert fel...
Miután leesett a lépcsőről, másnap már a szülei és a nővére is itt voltak. Először azt hittem, hogy Mr.Baker elevenen fog megnyúzni, de nem. Tisztán emlékszem rá, hogy mit mondott:
- Ne aggódj fiam, Sarah túl makacs, még ha időben akartuk is volna, se tudtuk volna elrángatni az orvoshoz, ne aggódj rendbe fog jönni. - veregette meg a vállam.
Persze erre a beszélgetésre rá tíz perccel megtudták, hogy az agyvelőgyulladás miatt amnéziája is lett, akkor már nem volt ennyire pozitív...
Két napja az időm nagy részét azzal töltöm, hogy ülök Sarrie mellett, énekelek neki és beszélek hozzá. Az orvosa már megkezdte a kezelést, Dr.Wilson azt is mondta, hogy már megindult a gyógyulás és esélyes, hogy hamarosan felébred. Mivel két napja nem voltam otthon, nem aludtam rendesen, és enni se ettem nagyon a srácok már riasztották anyámat, aki persze azonnal autóba ült, és jött lelket önteni belém.
- Harry?
- Anya? - fordultam hátra.
- Boldog születésnapot kisfiam! - jött oda könnyes szemmel és megölelt.
- Köszönöm. - mondtam szomorúan. Mindezek után csak csendben ültünk, én Sarrie ágya mellett, anyu pedig az ablak melletti asztalnál.
- Hát nem épp ez a legjobb szülinap amit megéltem. - törtem meg egy idő után a csendet.
- Tudom. De biztos vagyok benne, hogy felépül. - mondta, bár szerintem maga is kételkedett abban amit mondott. Ha fel is épül, emlékei nem lesznek. - Hol vannak a szülei?
- Mielőtt te megérkeztél, azelőtt egy órával mentek haza. Teljesen kifáradtak és hazavitettem őket Niallel.
- Neked is haza kéne menned kipihenni magad. Két napja csak itt vagy bent.
- Semmi szükség arra, hogy hazamenjek. Liam hozott tiszta ruhát, van fürdőszoba meg tudok fürdeni és aludni is tudok a széken. És Niall még kaját is hozott. - mondtam.
- Azt látom. És azt is, hogy még egy falat se fogyott belőle. - mondta anyu, amikor megnézte az asztalon lévő csomagot. Való igaz még egy kanál ételt sem ettem, de nem megy le a torkomon semmi, egy falat se.
- Nem vagyok éhes.
- De enned kell.
- Anyu nem vagyok éhes és nem is kívánom az ételt. - mondtam dühösen, majd feleszméltem. Soha nem engedtem meg magamnak anyámmal szemben ezt a hangsúlyt, és ez nem csak engem, őt is meglepte. - Ne haragudj anya. - temettem két tenyerembe az arcomat. Anya felállt és odajött hozzám.
- Semmi gond. - simogatta meg a hátam, ami kicsit megnyugtatott. - Elmegyek kávéért, hozzak neked is?
- Igen kérlek. - mosolyogtam rá, legalább is próbáltam. Miután anyu kiment az ajtón, vissza fordultam Sarrie felé és ismét megfogtam a kezét.
- Ismerős a helyzet. - mondtam. Csak most éppen te fekszel itt és nem pedig én. - Tudom, hogy hallasz. És azt is tudom, hogy ez nem a te hibád. Az enyém. És bár ha felkelsz, fogalmad sem lesz róla, hogy ki vagyok, én szeretlek. Mindennél jobban szeretlek, és küzdeni fogok érted. Elveszítetted az emlékeid, de az érzéseidet nem. És én minden erőmmel azon leszek, hogy visszahozzam mind az érzéseid, mind pedig az emlékeid! - mondtam, miközben a kézfejét simogattam. - Hiányzol. - ebben a pillanatban megrebegtek a szemhéjai, majd lassan kinyitotta a szemeit. - Szia. - mosolyogtam. Abban a percben én voltam a világon a legboldogabb ember.
- Hol vagyok? - kérdezte halkan, erősen kellett figyelnem, hogy értsem mit mond.
- Kórházban. Agyvelőgyulladásod van, de már javulsz.
- És te ki vagy? - a boldogságom pár másodperc alatt szerte foszlott. Nem tudom miért reménykedtem, hogy amikor felkel majd emlékezni fog rám, amikor tudatalattin tudtam, hogy ez lehetetlen.
- Egy...régi ismerős. Mindjárt jövök, elmegyek szólok az orvosnak. - mondtam, majd felálltam és kimentem az ajtón Dr.Wilson után kutatva. Tíz perc múlva nagy nehezen meg is találtam.
- Dr.Wilson! Sarah felébredt, és ugyanúgy nem emlékszik rám.
- Ne aggódjon ez természetes. - mondta.
- Visszafognak egyáltalán térni az emlékei? - kérdeztem.
- Persze, idővel és sok türelemmel visszatérnek az elvesztett emlékek, de minden embernél másképp van ez. Van aki már egy hét után a régi önmaga, van aki csak egy hónap után nyeri vissza az emlékeit. És olyan is van akinek több évbe telik sajnos. - mondta. Ha az volt a célja, hogy rám hozza a frászt, hát akkor sikerült.
- Értem. És, mikor jöhet haza? - kérdeztem. Már ha egyáltalán hazajön velem.
- Még legalább két hétig bent szeretném tartani a kezelés és megfigyelés miatt, és ha nem lépnek fel komplikációk akkor két hét múlva haza is viheti a feleségét.
- Sajnos még nem a feleségem... - mondtam. Az orvos csak egy féloldalas mosoly-féleséget küldött felém, és elsétált.
Egy fél óra múlva megjöttek Sarah szülei és a srácok is, Louis kivételével, mert ő Freddievel van, de azt mondta, amint tud hazajön. Elmondtam mindenkinek, hogy Sarah felkelt, és hogy nem emlékszik rám. Azóta az orvos is megnézte, amihez képeket kért tőlem, így bementem vele és a telefonomról mutatta Sarrienek a képeket. A szüleire, a nővérére és Alicera emlékszik, de rám, Louisra, Niallre és Liamre nem. Az orvos azt mondta, hogy kb. 3-4 évre visszamenőleg nincsenek emlékei. Ahogy engem, úgy a többieket is lesokkolta az a tudat, hogy mennyi minden esett ki Sarrienek. Mire a mondandóm végére értem, megjelent a folyosó végén Dr.Wilson, felénk tartott.
- Nos, akkor tájékoztatnám önöket néhány dologról. Először is a kezelés jól halad, Miss Baker rálépett a gyógyulás útjára. Ami pedig az amnéziát illeti. Én azt tanácsolnám, hogy az alap dolgokat közöljék csak vele. Például azt, hogy maga - mutatott rám - a barátja. Illetve, hogy kik maguk, gondolok itt a zenekarra. De semmiképpen ne mondjanak el neki mindent, mert jobb ha saját maga eszmél fel és eleveníti fel az emlékeit. És ne feledjék, hogy ez nagyon nehéz időszak lesz a számára, és igyekezzenek mellette állni, valamint legyenek türelemmel, mert eltarthat egy ideig, amíg visszaszerzi az összes emlékét. - mondta végig, majd áment adott arra, hogy mindannyian bemehessünk hozzá. Én az ágya mellé ültem le, mindenki más körbeállt minket. Sarah érdeklődve, és talán kicsit félve figyelte, hogy mi történik körülötte. Egy ideig csak csendben néztük egymást, majd összeszedtem magam, és megszólaltam.
- Szóval Sarah...én Harry vagyok. Harry Styles. - kicsit sem volt fura, alig jöttek a szavak ki belőlem. - A barátod vagyok.
- Nagyon örülök Harry, hogy a barátaim közé sorolhatlak. - mosolygott.
- Nem, nem úgy. Akkor másképp mondom. Szóval én a...a párod vagyok. - mondtam, mire egy pillanatra lefagyott, de aztán megszólalt.
- Nem. Nekem Joey a barátom. Joey Watson. - nézett ránk kétségbeesetten, én pedig ugyanúgy a többiekre. Lucy kapcsolt elsőként, és amikor én felálltam ő vette át a helyemet Sarah mellett. Kivágtam a folyosóra vezető ajtót és kimentem, mert besokalltam és levegőre volt szükségem. Liam jött ki utánam, gondolom azért, hogy ne csináljak semmi hülyeséget. Az öklömmel erősen belevágtam a falba, aminek következtében az beszakadt, a szemem sarkából pedig láttam, hogy Liam meglepetten néz.
- Nem valami erős a szigetelés. - mondtam Liam felé fordulva.
- Úgy is otromba színe van. - vonta meg a vállát.
- Tudod, ez az egész helyzet eléggé ironikus. - ültem le az egyik székre, Liam továbbra is előttem állt. - Simán leléphetnék, itt hagyhatnám Sarriet, élhetne normális életet, úgysem emlékezne rám.
- Ez részben igaz. Lehet, hogy "normális" élete lenne, hiszen akkor nem lesnék minden lépését paparazzók. - mondta, kezével formálva az idézőjeleket. - DE! Ha elhagynád, és visszatérnének később az emlékei...örökre megutálna. De azt gondolom nem akarod. - mondta.
- Hát nem. De azt sem, hogy rossz legyen neki. De..ahhh én ezt nem érteem! - temettem a kezeimbe az arcomat. - Liam én ezt nem fogom kibírni. - motyogtam a tenyerembe.
- Dehogynem! Hülye vagy te! De most komolyan Harry, hülye vagy! Már miért ne bírnád ki?? Szereted? Tudtommal igen! Harry az isten szerelmére három évet vártál egy olyan lányra, akit más világsztár észre se venne, de TE barátocskám három évet vártál rá, csak mert ő épp egy faszfejjel volt! De vártál rá. - emelte fel a hangját, amivel meglepett, mert nemigen szokott Liam kiabálni. - Bárki mást megkaphattál volna az alatt a három év alatt, de te inkább megköszönted és hátrahúzódtál, és folytattad a várakozást! Három év! Három év, érted?? Felfogod az milyen hosszú idő, főleg úgy, hogy ha azt kell nézned, hogy az ember akit szeretsz valaki mással van?? Ha három évet kibírtál, akkor még pár hét igazán nem számít. - mondta.
- Tudom. - sóhajtottam. - És köszönöm. Igazából ezt a lelépést nem is gondoltam komolyan. Meg ez a hiszti is...most olyan voltam mint egy ötéves. Sohasem tudnám már elhagyni Sarriet és nem is akarom. Csak kijött rajtam a sok stressz.
- Tudom Haz. És ne aggódj, ahogy én téged ismerlek, biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar az emlékekkel rendelkező Sarah mosolyog majd ránk az oldaladon. - mondta, mire halványan ugyan, de elmosolyodtam. - Öhm...kérdezhetek valamit?
- Persze. - néztem rá és felhúztam az egyik szemöldököm.
- Joeyval mi van?
- Keresi a rendőrség. - mondtam. - Mert?
- Ne fordulj meg és ne gurulj be, de azt hiszem megtaláltam. - mondta. Elfordítottam a fejem abba az irányba, ahová Liam nézett, és tényleg ott volt az a faszfej. Egy kicsit meg rozzant, a haja megnőtt és berasztásodott, és elég ápolatlan lett az arca. Fekete kapucnis pulóvert és kék farmert viselt, a kapucnia szinte az egész arcát elfedte. Rejtőzködött, hiszen a városban, ha nem is az egész országban, de őt kereste a rendőrség. Felálltam és idegesen túrtam a hajamba, majd Liam felé fordultam.
- Figyelj. Én bemegyek kiküldök mindenkit a szobából és bent maradok Sarrievel. Te és a többiek pedig a másik irányban menjetek ki az épületből, és hívd a rendőrséget. Csak akkor gyere be, ha már itt vannak. Oké? - magyaráztam el neki a tervemet.
- Igen de minek kell mindenkinek kimenni? - kérdezte.
- Azért, mert ha ez a fasz látja, hogy mindannyian itt vagyunk, nem jön be, és akkor nem tudjuk hívni a rendőröket és nem fogják elkapni. - Liam bólintott majd felállt. Én bementem a kórterembe, ahol a többiek meglepetten néztek rám.
- Mindenki menjen ki, Liam mindent elmagyaráz majd, csak menjetek gyorsan ki. - mondtam, mire mindenki elindult kifelé, én pedig becsuktam mögöttük az ajtót és leültem Sarah ágya mellé, háttal az ajtónak.
- Mi történt? - kérdezte Sarrie.
- Semmi gond kin...Sarah, csak egy régi ismerősünk van itt, de már intézkedtem az ügyében. - mondtam, mire furán nézett rám, de elfogadta a válaszom. Néhány perc múlva léptek zaját hallottam, hallottam, amint lenyomódik a kilincs és nyílik az ajtó.
- Nocsak-nocsak. Kit látnak szemeim, a hősszerelmes Harry Styles! - mondta gúnyosan és Sarrie másik oldalára sétált.
- Mondja ezt a nőverő szarzsák. - feleltem cinikusan.
- Szia édes. - simította meg Sarrie arcát, az én megjegyzésemet pedig mintha fel se fogta volna. - Ugye emlékszel rám?
- Nem érj hozzá. - álltam fel a székből. - Ha még egyszer egy ujjal is hozzá mersz érni, én esküszöm, hogy kitekerem a nyakadat!
- Boldog születésnapot kisfiam! - jött oda könnyes szemmel és megölelt.
- Köszönöm. - mondtam szomorúan. Mindezek után csak csendben ültünk, én Sarrie ágya mellett, anyu pedig az ablak melletti asztalnál.
- Hát nem épp ez a legjobb szülinap amit megéltem. - törtem meg egy idő után a csendet.
- Tudom. De biztos vagyok benne, hogy felépül. - mondta, bár szerintem maga is kételkedett abban amit mondott. Ha fel is épül, emlékei nem lesznek. - Hol vannak a szülei?
- Mielőtt te megérkeztél, azelőtt egy órával mentek haza. Teljesen kifáradtak és hazavitettem őket Niallel.
- Neked is haza kéne menned kipihenni magad. Két napja csak itt vagy bent.
- Semmi szükség arra, hogy hazamenjek. Liam hozott tiszta ruhát, van fürdőszoba meg tudok fürdeni és aludni is tudok a széken. És Niall még kaját is hozott. - mondtam.
- Azt látom. És azt is, hogy még egy falat se fogyott belőle. - mondta anyu, amikor megnézte az asztalon lévő csomagot. Való igaz még egy kanál ételt sem ettem, de nem megy le a torkomon semmi, egy falat se.
- Nem vagyok éhes.
- De enned kell.
- Anyu nem vagyok éhes és nem is kívánom az ételt. - mondtam dühösen, majd feleszméltem. Soha nem engedtem meg magamnak anyámmal szemben ezt a hangsúlyt, és ez nem csak engem, őt is meglepte. - Ne haragudj anya. - temettem két tenyerembe az arcomat. Anya felállt és odajött hozzám.
- Semmi gond. - simogatta meg a hátam, ami kicsit megnyugtatott. - Elmegyek kávéért, hozzak neked is?
- Igen kérlek. - mosolyogtam rá, legalább is próbáltam. Miután anyu kiment az ajtón, vissza fordultam Sarrie felé és ismét megfogtam a kezét.
- Ismerős a helyzet. - mondtam. Csak most éppen te fekszel itt és nem pedig én. - Tudom, hogy hallasz. És azt is tudom, hogy ez nem a te hibád. Az enyém. És bár ha felkelsz, fogalmad sem lesz róla, hogy ki vagyok, én szeretlek. Mindennél jobban szeretlek, és küzdeni fogok érted. Elveszítetted az emlékeid, de az érzéseidet nem. És én minden erőmmel azon leszek, hogy visszahozzam mind az érzéseid, mind pedig az emlékeid! - mondtam, miközben a kézfejét simogattam. - Hiányzol. - ebben a pillanatban megrebegtek a szemhéjai, majd lassan kinyitotta a szemeit. - Szia. - mosolyogtam. Abban a percben én voltam a világon a legboldogabb ember.
- Hol vagyok? - kérdezte halkan, erősen kellett figyelnem, hogy értsem mit mond.
- Kórházban. Agyvelőgyulladásod van, de már javulsz.
- És te ki vagy? - a boldogságom pár másodperc alatt szerte foszlott. Nem tudom miért reménykedtem, hogy amikor felkel majd emlékezni fog rám, amikor tudatalattin tudtam, hogy ez lehetetlen.
- Egy...régi ismerős. Mindjárt jövök, elmegyek szólok az orvosnak. - mondtam, majd felálltam és kimentem az ajtón Dr.Wilson után kutatva. Tíz perc múlva nagy nehezen meg is találtam.
- Dr.Wilson! Sarah felébredt, és ugyanúgy nem emlékszik rám.
- Ne aggódjon ez természetes. - mondta.
- Visszafognak egyáltalán térni az emlékei? - kérdeztem.
- Persze, idővel és sok türelemmel visszatérnek az elvesztett emlékek, de minden embernél másképp van ez. Van aki már egy hét után a régi önmaga, van aki csak egy hónap után nyeri vissza az emlékeit. És olyan is van akinek több évbe telik sajnos. - mondta. Ha az volt a célja, hogy rám hozza a frászt, hát akkor sikerült.
- Értem. És, mikor jöhet haza? - kérdeztem. Már ha egyáltalán hazajön velem.
- Még legalább két hétig bent szeretném tartani a kezelés és megfigyelés miatt, és ha nem lépnek fel komplikációk akkor két hét múlva haza is viheti a feleségét.
- Sajnos még nem a feleségem... - mondtam. Az orvos csak egy féloldalas mosoly-féleséget küldött felém, és elsétált.
Egy fél óra múlva megjöttek Sarah szülei és a srácok is, Louis kivételével, mert ő Freddievel van, de azt mondta, amint tud hazajön. Elmondtam mindenkinek, hogy Sarah felkelt, és hogy nem emlékszik rám. Azóta az orvos is megnézte, amihez képeket kért tőlem, így bementem vele és a telefonomról mutatta Sarrienek a képeket. A szüleire, a nővérére és Alicera emlékszik, de rám, Louisra, Niallre és Liamre nem. Az orvos azt mondta, hogy kb. 3-4 évre visszamenőleg nincsenek emlékei. Ahogy engem, úgy a többieket is lesokkolta az a tudat, hogy mennyi minden esett ki Sarrienek. Mire a mondandóm végére értem, megjelent a folyosó végén Dr.Wilson, felénk tartott.
- Nos, akkor tájékoztatnám önöket néhány dologról. Először is a kezelés jól halad, Miss Baker rálépett a gyógyulás útjára. Ami pedig az amnéziát illeti. Én azt tanácsolnám, hogy az alap dolgokat közöljék csak vele. Például azt, hogy maga - mutatott rám - a barátja. Illetve, hogy kik maguk, gondolok itt a zenekarra. De semmiképpen ne mondjanak el neki mindent, mert jobb ha saját maga eszmél fel és eleveníti fel az emlékeit. És ne feledjék, hogy ez nagyon nehéz időszak lesz a számára, és igyekezzenek mellette állni, valamint legyenek türelemmel, mert eltarthat egy ideig, amíg visszaszerzi az összes emlékét. - mondta végig, majd áment adott arra, hogy mindannyian bemehessünk hozzá. Én az ágya mellé ültem le, mindenki más körbeállt minket. Sarah érdeklődve, és talán kicsit félve figyelte, hogy mi történik körülötte. Egy ideig csak csendben néztük egymást, majd összeszedtem magam, és megszólaltam.
- Szóval Sarah...én Harry vagyok. Harry Styles. - kicsit sem volt fura, alig jöttek a szavak ki belőlem. - A barátod vagyok.
- Nagyon örülök Harry, hogy a barátaim közé sorolhatlak. - mosolygott.
- Nem, nem úgy. Akkor másképp mondom. Szóval én a...a párod vagyok. - mondtam, mire egy pillanatra lefagyott, de aztán megszólalt.
- Nem. Nekem Joey a barátom. Joey Watson. - nézett ránk kétségbeesetten, én pedig ugyanúgy a többiekre. Lucy kapcsolt elsőként, és amikor én felálltam ő vette át a helyemet Sarah mellett. Kivágtam a folyosóra vezető ajtót és kimentem, mert besokalltam és levegőre volt szükségem. Liam jött ki utánam, gondolom azért, hogy ne csináljak semmi hülyeséget. Az öklömmel erősen belevágtam a falba, aminek következtében az beszakadt, a szemem sarkából pedig láttam, hogy Liam meglepetten néz.
- Nem valami erős a szigetelés. - mondtam Liam felé fordulva.
- Úgy is otromba színe van. - vonta meg a vállát.
- Tudod, ez az egész helyzet eléggé ironikus. - ültem le az egyik székre, Liam továbbra is előttem állt. - Simán leléphetnék, itt hagyhatnám Sarriet, élhetne normális életet, úgysem emlékezne rám.
- Ez részben igaz. Lehet, hogy "normális" élete lenne, hiszen akkor nem lesnék minden lépését paparazzók. - mondta, kezével formálva az idézőjeleket. - DE! Ha elhagynád, és visszatérnének később az emlékei...örökre megutálna. De azt gondolom nem akarod. - mondta.
- Hát nem. De azt sem, hogy rossz legyen neki. De..ahhh én ezt nem érteem! - temettem a kezeimbe az arcomat. - Liam én ezt nem fogom kibírni. - motyogtam a tenyerembe.
- Dehogynem! Hülye vagy te! De most komolyan Harry, hülye vagy! Már miért ne bírnád ki?? Szereted? Tudtommal igen! Harry az isten szerelmére három évet vártál egy olyan lányra, akit más világsztár észre se venne, de TE barátocskám három évet vártál rá, csak mert ő épp egy faszfejjel volt! De vártál rá. - emelte fel a hangját, amivel meglepett, mert nemigen szokott Liam kiabálni. - Bárki mást megkaphattál volna az alatt a három év alatt, de te inkább megköszönted és hátrahúzódtál, és folytattad a várakozást! Három év! Három év, érted?? Felfogod az milyen hosszú idő, főleg úgy, hogy ha azt kell nézned, hogy az ember akit szeretsz valaki mással van?? Ha három évet kibírtál, akkor még pár hét igazán nem számít. - mondta.
- Tudom. - sóhajtottam. - És köszönöm. Igazából ezt a lelépést nem is gondoltam komolyan. Meg ez a hiszti is...most olyan voltam mint egy ötéves. Sohasem tudnám már elhagyni Sarriet és nem is akarom. Csak kijött rajtam a sok stressz.
- Tudom Haz. És ne aggódj, ahogy én téged ismerlek, biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar az emlékekkel rendelkező Sarah mosolyog majd ránk az oldaladon. - mondta, mire halványan ugyan, de elmosolyodtam. - Öhm...kérdezhetek valamit?
- Persze. - néztem rá és felhúztam az egyik szemöldököm.
- Joeyval mi van?
- Keresi a rendőrség. - mondtam. - Mert?
- Ne fordulj meg és ne gurulj be, de azt hiszem megtaláltam. - mondta. Elfordítottam a fejem abba az irányba, ahová Liam nézett, és tényleg ott volt az a faszfej. Egy kicsit meg rozzant, a haja megnőtt és berasztásodott, és elég ápolatlan lett az arca. Fekete kapucnis pulóvert és kék farmert viselt, a kapucnia szinte az egész arcát elfedte. Rejtőzködött, hiszen a városban, ha nem is az egész országban, de őt kereste a rendőrség. Felálltam és idegesen túrtam a hajamba, majd Liam felé fordultam.
- Figyelj. Én bemegyek kiküldök mindenkit a szobából és bent maradok Sarrievel. Te és a többiek pedig a másik irányban menjetek ki az épületből, és hívd a rendőrséget. Csak akkor gyere be, ha már itt vannak. Oké? - magyaráztam el neki a tervemet.
- Igen de minek kell mindenkinek kimenni? - kérdezte.
- Azért, mert ha ez a fasz látja, hogy mindannyian itt vagyunk, nem jön be, és akkor nem tudjuk hívni a rendőröket és nem fogják elkapni. - Liam bólintott majd felállt. Én bementem a kórterembe, ahol a többiek meglepetten néztek rám.
- Mindenki menjen ki, Liam mindent elmagyaráz majd, csak menjetek gyorsan ki. - mondtam, mire mindenki elindult kifelé, én pedig becsuktam mögöttük az ajtót és leültem Sarah ágya mellé, háttal az ajtónak.
- Mi történt? - kérdezte Sarrie.
- Semmi gond kin...Sarah, csak egy régi ismerősünk van itt, de már intézkedtem az ügyében. - mondtam, mire furán nézett rám, de elfogadta a válaszom. Néhány perc múlva léptek zaját hallottam, hallottam, amint lenyomódik a kilincs és nyílik az ajtó.
- Nocsak-nocsak. Kit látnak szemeim, a hősszerelmes Harry Styles! - mondta gúnyosan és Sarrie másik oldalára sétált.
- Mondja ezt a nőverő szarzsák. - feleltem cinikusan.
- Szia édes. - simította meg Sarrie arcát, az én megjegyzésemet pedig mintha fel se fogta volna. - Ugye emlékszel rám?
- Nem érj hozzá. - álltam fel a székből. - Ha még egyszer egy ujjal is hozzá mersz érni, én esküszöm, hogy kitekerem a nyakadat!
- Szia Joey. - szólalt meg most Sarah, aki eddig érdeklődve figyelte a civakodásunkat. - Igen, emlékszem rád. Bár egy kicsit megváltoztál. - mosolygott.
- Volt egy kis nézeteltérés köztünk, és egy időre eltűntem. - mondta. Na ezt ne. - És azt tudod, hogy ő ki? - biccentett felém a fejével, mire Sarah kissé megrökönyödve válaszolt.
- Harry. És azt mondta, hogy ő a barátom, úgy a barátom.
- Nos ez nem így van drága, a barátod én vagyok, ő csak a szomszéd gyerek, egy senki, aki megpróbált elvenni tőlem. - mondta, Sarah pedig mintha minden egyes szavát csak úgy nyelné, figyelt rá.
- Ez nem igaz! - szóltam közbe. - A drága "barátod" kihagyott bizonyos részleteket a történetéből. Például azt, hogy iszik és drogozik. - mondtam, mire Sarrie most rám kapta tengerkék tekintetét és úgy vizslatott. - Vagy hogy rendszeresen vert! Főleg ha velem voltál valamilyen programon.
- Fejezd be! - emelte fel rám a hangját Joey majd elindult felém és megállt közvetlenül előttem, de mit sem törődve ezzel, folytattam. - De akkor is kaptál rendesen, ha olyan szinten bebaszott hogy járni is alig tudott, de téged azért elvert.
- Fejezd be te fasz! - üvöltött az előttem álló állat.
- Egyszer például úgy elvert, hogy sántítottál.
- Azt mondtam hagyd abba bazdmeg!
- Aztán egyik nap amikor átmentem ez miatt a hülye gyerek miatt vesztünk össze. Egy másik alkalommal pedig velem és a srácokkal voltál vacsorán, majd másnap ez a vadbarom fojtogatott téged, a földhöz és a falhoz vágott téged és eltörte a bokádat is. Ha nem megyek át, halott lennél, én mentettelek meg. - mondtam mit sem törődve az előttem álló idegbeteg állattal, aki épp felrobbanni készült, a szemeiből sütött a gyűlölet. Joey fújtatott, mint a rossz ló, majd amikor nagyjából le tudott nyugodni megszólalt, tekintetét továbbra se vette le rólam.
- Kinek hiszel szívem? - majd egyszerre fordítottuk a tekintetünket a lány felé. Sarah csak bámult előre. Túl sok volt neki ez az információ, és tudom jól, hogy ezt nem kellett volna, de muszáj volt. Látszott a lány arcán, hogy gondolkozik, nagyon mérlegel és erősen koncentrál, hátha valami rémlik neki ezen dolgok felől.
- Kinek hiszel? - emelte meg Joey a hangját, mire Sarah összerezzent.
- Ne merj így beszélni vele, mert esküszöm, hogy kivágom a nyelved, a nyakad köré tekerem és azzal fojtalak meg! - néztem megint farkasszemet vele. Pont meg akart szólalni, de Sarah félbeszakította.
- Harryt választom. - mondta halkan. Öntelten vigyorogva fordultam vissza Joey felé, akin látszott, hogy meglepte a lány válasza, látszott, hogy nem erre számított.
- Mégis mivel tömted a fejét? - kérdezte.
- Én? Semmivel. Nem beszéltem neki ezekről a dolgokról egészen addig a pillanatig, ameddig meg nem jelentél. - mondtam. - De, egyáltalán, honnan tudtad, hogy hol vagyunk?
- Ez maradjon az én kis titkom legyen elég neked annyi, hogy egy régi szívességet kértem vissza valakitől. - mondta sejtelmesen mosolyogva. - Remélem tudod kedves Harold, hogy nem fogod Saraht haza vinni és nem veszed el többet tőlem.
- Ó dehogynem! - mondtam. A szemem sarkából, láttam, hogy Sarah kapkodja a fejét köztünk. - ugyanúgy, ahogy néhány hónappal ezelőtt elvettem, pontosabban megmentettem tőled, megteszem ugyanezt most is. Hiba volt idejönnöd.
- Mégis mivel tömted a fejét? - kérdezte.
- Én? Semmivel. Nem beszéltem neki ezekről a dolgokról egészen addig a pillanatig, ameddig meg nem jelentél. - mondtam. - De, egyáltalán, honnan tudtad, hogy hol vagyunk?
- Ez maradjon az én kis titkom legyen elég neked annyi, hogy egy régi szívességet kértem vissza valakitől. - mondta sejtelmesen mosolyogva. - Remélem tudod kedves Harold, hogy nem fogod Saraht haza vinni és nem veszed el többet tőlem.
- Ó dehogynem! - mondtam. A szemem sarkából, láttam, hogy Sarah kapkodja a fejét köztünk. - ugyanúgy, ahogy néhány hónappal ezelőtt elvettem, pontosabban megmentettem tőled, megteszem ugyanezt most is. Hiba volt idejönnöd.
- Azt várhatod, mert amint lehet, én elviszem innen olyan messzire tőled, hogy ha a világ összes rendőrével kerestetnéd se találnád meg! - mondta. - És mint tudod, nagyon jól tudok rejtőzködni. - vigyorgott. - Elfogom venni tőled Saraht. Ja nem, bocs már megtettem.
- Azt csak hiszed! De ha ezt akarod. Vidd csak, lopd el! Ha ettől jobban érzed magad! - mondtam félvállról.
- Szavadon foglak még. - mondta, majd Sarahra kacsintott és az ajtó felé indult. Egy pillanatra megijedtem, hogy lelép, de szerencsére pont amikor nyitotta ki az ajtót, akkor jelent meg Liam négy rendőr társaságában, akik azonnal közrefogták és megbilincselték Joeyt. Hát ennyit a csodálatos rejtőzködési tehetségéről...
- Harry. - szólított meg Sarah.
- Igen? - fordultam felé, és azonnal ott termettem mellette.
- Amit mondtál...hogy, egyszer te...hogy te mentettél meg egyszer Joeytól...emlékszem rá. - mondta, mire én elvigyorodtam.
- Tényleg? Ez..ez csodálatos! Úristen de jó!
- És most megint megmentettél. - mondta. - Nem emlékszem rád, de mégis amikor itt veszekedtetek, azt éreztem, hogy benned kell bíznom. Nem tudom miért, de ezt éreztem. - ebben a pillanatban hatalmasat kordult a gyomrom, jelezve, hogy enni kéne már, mire mindketten elnevettük magunkat Sarahval. Leültem szembe vele a kis asztalhoz enni, ő csak némán figyelt, majd egy idő után megszólalt.
- Szóval mi...te meg én..együtt voltunk...
- Tulajdonképpen még most is együtt vagyunk, csak te nem emlékszel rám. De én ugyanúgy szeretlek. - mondtam két falat között.
- És izé...öhm mi...lefeküdtünk? - kérdezte, mire kikerekedtek a szemeim, aztán pedig perverz mosoly ült ki a számra.
- Hát most mondhatnám azt hogy nem, de nem fogom, mert mindketten élveztük mindig.
- Többször is? - bólintottam. - Jézusom, mit csináltál te velem? - nevetett. - Bár mondjuk...megértem magamat. - nézett végig rajtam. Na jó, ez már sok volt.
- Figyelj Bébi, ezt a beszélgetést szerintem hagyjuk meg későbbre, oké? Én várok rád, amíg visszaszerzed magadtól az emlékeidet, mert még mindig szeretlek.
- Minek hívtál?
- Ööö bocsi, csak én így szoktalak hívni és...
- Nem baj. - mosolygott.
Amikor befejeztem az evést csendben figyeltem Saraht, aki próbált elaludni. Egy idő után kinyitotta a szemeit és egyenesen rám nézett.
- Idejössz? Nem tudok aludni. - bólintottam majd felálltam és odamentem az ágya mellé, és megfogtam a kezét. Adtam egy puszit a homlokára, csakúgy reflexből, de nem vette zokon.
- Mi lesz ha nem fogok emlékezni semmire? - kérdezte.
- Emlékezni fogsz ne aggódj. Ha pedig mégsem, majd gyártunk új emlékeket.
- Jó éjt Harry. - mondta.
Leültem mellé és a kézfejét simogattam, majd néhány perc múlva a légzése egyenletesre váltott, elaludt.
- Jó éjt Kincsem, ne félj itt vagyok, vigyázok rád, és nemsokára ismét lesznek emlékeid. - mondtam majd egy apró puszit adtam a kezére.
--------------------------------------------------
Hát ez lett volna! Remélem elnyerte a tetszéseteket! És remélem azt is értitek már, hogy miért döntöttem az amnézia mellett.
Kérlek hagyjatok nyomot magatok után, írtátok meg a véleményeteket komiban, pipáljatok és ha nem tettétek volna még meg, iratkozzatok fel!
All the love M
Előzetes: 29.Emlékek
"- Nézd Harry ott egy játszótér! Menjünk oda kérlek! - kérleltem Harryt és próbáltam nagyon cukin nézni rá.
- Jó menjünk. - nevetett. Beleültünk a hintába és rögtön elfogott egy érzés. Egy érzés ami azt súgta, én már jártam itt.
- Voltunk már itt? - kérdeztem Harry felé fordulva, aki meglepetten, boldogsággal a szemében nézett rám."
Na, szia! :)
VálaszTörlésElőször is megjegyezném: IMÁDTAM! :)
Harry maga a tökély. :) Annyira sajnáltam, hogy nem tud mit tenni, csak ott ülni. Én is kétségbeestem már itt olvasva a részt. Örülök, hogy Sarrie apja jó fej volt vele. :) Na, és a megértő anyuka is megérkezett. Jaj, és a srácok, hogy így segítettek neki, nem is tudom mit mondhatnék. Őket is imádom. :)
Örülök, hogy felébredt Sarrie, de emlékezzen már! Annyira sajnálom mindkettőjüket. Teljesen magával ragadott ez a rész. :)
Ez az Liam, tedd csak helyre Harry-t. :) Na, és most ez komoly? Csak úgy felbukkan Joey?? Ezt muszáj volt, igaz? Na jó, azt a részt is imádtam, mert kiderült, hogy Sarrie még ha emlékek nélkül is, de kötődik Harry-hez. Büszke vagyok Harry-re, hogy megvédte a lányt. :)
Imádtam a részt, és várom a beszélgetést! Szerintem, nagyon is vicces lesz. :)
Siess a következő fejezettel, mert nagyon türelmetlen vagyok. :)
All the love
Bay.
Sziaaa :)
TörlésEnnek nagyon örülök :D
Hát sajnos sokszor van olyan, hogy nem tudunk mit tenni, csak ott lenni a másik mellett és ezt Harry is tudja jól :) Igen, mindenki ott segít ahol tud, még Louis is a távolból :)
Örülök neki, hogy ennyire bele tudtad élni magad, ez számomra hatalmas elismerés :)
Igen igen Daddy Direction :D
Igen, csak így, és igen muszáj volt, nem hagyhattam ki az ütős visszatérést ;) Nem ígérem, hogy nem találkozunk még vele...
Hát igen, elég volt pár szó, meg maga a gesztus hogy megvédte Sarriet és ő ismét Harryhez "rohant" :) Szerencsétlen srác nem tudott volna mást tenni, mint megvédeni, ez a dolga.
Igyekszem vele, péntek-szombat magasságában fent is lesz ;)
Köszönöm hogy írtál <3
All the love M
Nem gondoltam vilna hogy ilyen jol meg írod büszek vagyok rád.
VálaszTörlésMost már értem miért választotad ezt ;)
Nagyon várom a folytatást izgi :D
Sziaaa :)
VálaszTörlésKöszönöm a dicsérő szavakat, nagyon jól esnek. Igyekeztem minél jobbra és izgalmasabbra megírni, ami ezek szerint sikerült, aminek pedig nagyon örülök :)
Ha minden igaz nemsokára fent is lesz ;)
Köszönöm, hogy írtál!
All the love M