2015. augusztus 21., péntek

18.fejezet: Addicted to you

Sziasztok!
Nem szoktam a rész elé írni, de most szükséges.
Gondolom mindenkinek feltűnt, hogy a kinézet megújult. Ez az oka annak, hogy ennyit késett ez a rész, mert ezen dolgoztam. Remélem tetszik nektek. ;) Lesz majd fejléc is, csak az még készülőben van.
Még annyit fűznék hozzá, hogy közeledünk az első évad végéhez. Igen, lesz II.évad, megszavaztátok, aminek nagyon örülök! Köszönöm <3 Hihetetlenek vagytok!
Nem is szaporítom a szót, jó olvasást a tizennyolcadik fejezethez!
All the love, M 


 
18. Addicted to you

~ Harry ~

Miután hiába marasztaltuk Lucy-ékat éjszakára, makacsul nem fogadták el a szállás, azt mondták majd máskor, elköszöntünk tőlük és kikísértük őket. Mielőtt Sarrie szülei elindultak volna, magam felé fordítottam, és így szóltam:
- Biztosan maradsz? Ne érts félre, nem akarlak elzavarni, de...ők a családod. - intettem a fejemmel a Baker family felé. De Sarrie csak makacsul rázta a fejét.
- Ők mindig ott lesznek nekem, és a szívemben mindig velem vannak. Lassan 20 éves leszek, ideje gondolnom a jövőmre. - bújt hozzám. Szóval velem tervez.
- Fú, már azt hittem meggondolod magad és elmész. - fújtam ki egy adag levegőt megkönnyebbülten.
- Elengedtél volna? - kérdezte szomorúan.
- El...ha az kellett volna, hogy boldog legyél. - simítottam végig az arcán, mire gyönyörű kék szemei könnybe lábadtak. - Hé, mi a baj?
- Semmi, csak soha senki nem volt még ilyen rendes velem. - mondta mosolyogva, miközben letörölte könnyeit. Mosolyogva magamhoz öleltem, majd integettünk a kocsival épp elhajtó családjának.
- Bébi?
- Igen? - kérdezte.
- Mit szóltak hozzám a szüleid? - bevallom, a választól még mindig rettegtem, holott nem volt különösebb gond a búcsúzásnál.
- Hát, először meglepődtek, hogy miért pont te, de aztán mondtam, hogy nem akarlak itt hagyni titeket, főleg nem téged, mert szeretlek. Meg elmondtam minden, hogy Joey vert és meg akart ölni, de te számtalanszor megmentettél és mellettem voltál, annak ellenére, hogy kihasználtalak. Aztán anyu mondta, válasszak: megyek velük, vagy maradok veled. De nem tudtam választani. Végül apu mondta, hogy a szülők a múlt, a jövő a tied. - mondta el tömören az este történéseit. Mosolyogva ballagtam mellette, miközben az ajtón áthaladtunk.
- Mi van? - kérdezte nevetve.
- Semmi, csak fura, hogy a biztos család helyett egy idiótát választottál. - öleltem magamhoz. Kezeit megpihentette mellkasomon, tengerkék tekintetét pedig rám emelte.
- Igazából igen fura. De ez van. - mondta. - De nem vagy idióta olyan értelemben. Te csak furcsán normális vagy, enyhe hülyeségi beütésekkel. - nevetett.
- Héé, ezért még kapsz! - mondtam, majd elkezdett előlem szaladni, én pedig utána futottam. A hátsó ajtón át szalad ki a kertbe, ahol a srácok is voltak. Az egész gyorsan történt, Sarrie szaladt, megbotlott elesett én pedig rá. Ajkaink túl közel voltak, és én túlságosan is szerelmes vagyok, így pillanatok alatt megszüntettem a kettőnk közti távolságot. Az idilli pillanat addig tartott, amíg Liam el nem ordította magát:
- Kicsi a rakáááás!!! - még időben reagáltam, lefordultam Sarrie-ről így mind a három fiú rám ugrott, és engem fojtottak meg. Nem mondom, nem voltak könnyűek. Ránéztem Sarrie-re aki Alice mellett ült és fuldokoltak a nevetéstől. Két kezemet megtámasztottam a nedves füvön, majd mintha fekvő támaszt csinálnék felnyomtam magam, Niall, Louis és Liam pedig röhögve a földön landoltak. Odamentem Sarrie-hez, és szenvedélyesen megcsókoltam. Most legalább nem a nevetéstől fuldoklik...


~ Sarah ~

Fulladásig tartó édes csókunknak a hirtelen lezúduló víztömeg, azaz a szakadó eső vetett véget. Hangosan nevetve rohantunk be a szakadó eső elől a biztonságot nyújtó házba. Mindenki nevetett, igazából a semmin. De hát, a semmin a legjobb nevetni. Amikor nincs értelme a jókedvednek, de mégis nevet az ember. Amikor semmi értelme egy viccnek, mégis nevet rajta az ember. Nem az a lényeg, min nevetünk, hanem hogy kivel. És ahogy álltunk Harry-vel, összekapaszkodva rájöttem az előbbi gondolatmenetem lényegére. Kivel...
- Van egy ajándékom a számodra. - mondta nekem Harry.
- Tényleg? És mi lenne az?
- Ez. - mondta, a kezében egy kulcs volt. Egy pillanatra elgondolkodtam. Most el akar költöztetni innen? Ehhez a házhoz már van kulcsom...
- Ez mi? - kérdeztem.
- Kulcs. - mondta. - A Los Angeles-i házamhoz. - és itt lefagytam. Nem az, hogy nem akarom, de az a ház az ő..."gyerekkora". Ott élt egész eddig egyedül, elzárva mindenkitől, nyugalomban. És most ezt én, pont én bolygassam meg?
- Nem Harry, ezt nem fogadhatom el. - mondtam elhátrálva tőle.
- De...miért? - kérdete szomorúan.
- Mert még nem állok rá készen! Ez így túl gyors. - majd kiszaladtam az ajtón, ki egyenesen a szakadó esőbe, a sötétségbe. Nem tudtam merre rohanok pontosan, csak mentem és mentem, egyik kilátástalanságból a másikba. Végül a játszótéren kötöttem ki, fogalmam sincs hogyan, hisz' a 3 év alatt egyetlen egyszer sem jártam itt. Milyen érdekes...Odasétáltam a hintához, és ráültem az egyikre. Az eső hangtalanul hullott alá a sötét égből. Egy szokásos Londoni este... Kivéve azt az apróságot, hogy a férfi, akit imádok az imént akart kulcsot adni az LA-i legénylakásához, de én bepánikoltam, és elrohantam. Igazából fogalmam sincs, hogy miért rohantam el, hisz okom nem volt rá. Harry csak jót akart. Ó Istenem, ezt megint jól megcsináltam...elkergettem az egyetlen férfit az életemből, akit igazán érdekeltem...Megbántottam, soha többé nem fog szóba állni velem...Most tényleg örökre elvesztettem!
- Nem bírom tovább! - mondtam, majd könnyeim utat törve maguknak, leszánkáztak eső áztatta arcomon, még jobban benedvesítve azt. Mit tettem? Ennyi lett volna? Ennyi lett volna a nagy boldogság? Sírtam, áh inkább már hisztiztem, hogy megint elrontottam mindent és fáztam, mert egy szál pólóban jöttem el otthonról. De nem is érdekel már.
Nem tudom miért, de oldalra néztem, de gyorsan elkaptam a tekintetem.


 

Ott állt Ő. Ő sem festett sokkal jobban mint én: ugyanúgy teljesen elázott mint én, méregzöld szemei könnyben úsztak. Harry sír? Nem szólt egy szót sem, csak hallottam, ahogy elindult felém. Megállt előttem, levette a kapucnis bőrdzsekit, ami rajta volt az eső ellen, és rám terítette. Némiképp megnyugtatott, hogy velem van, de az, hogy egy szót sem szólt, nagyon zavart. Tudtam, itt a vége. Leült mellém a másik hintába és csak bámult ki a fejéből. Kívülről ez úgy nézhetett ki, hogy két fiatal hülye, a szakadó esőben hintázik...Aztán Harry megtörte a kettőnk lévő csendet és feszültséget mély, rekedtes hangjával.
- Miért? - kérdezte szomorúan. - Miért nem fogadod el? Miért rohantál el? Tudod hogy megijesztettél? Azt sem tudtam hova induljak! Féltem, hogy bajod esik...nagyon féltem. Olyan vagy nekem, mint függőknek a drog...Nem tudnék élni nélküled. Kérlek, mondj valamit! - kérlelt szomorúan, és láttam, ahogy egy könnycsepp leszalad az arcán.  A szívem szakadt meg, hogy ezt én tettem.
- Igazából én sem tudom miért rohantam el. Megijedtem. Nem tudom mitől. De, mégis, Harry... - szólítottam meg, kényszerítve ezzel hogy rám nézzen. - ...az a te lakásod. Az egy állandó pont az életedben. Én pedig csak egy jelenlegi szakasz vagyok.
- Ez nem igaz! - állt fel dühösen. - A lakás, na az átmeneti dolog, mert bármikor eladhatom, ha megunom. De te...téged szeretlek. Mindennél jobban szeretlek, és nem akarlak elveszíteni! Legszívesebben magamhoz láncolnálak, hogy soha de soha ne hagyhass el egy percre se! - odalépett hozzám, felsegített és közel húzott magához, egyik kezével egy, az arcomhoz tapadt tincset simított el, másikkal pedig a nyakamat fogta, hüvelykujjával az arcomat simogatta. - Kérlek Sarah...Azt mondtad ez neked gyors. Figyelj, én várok rád mindennel, várok rád azzal, hogy gyerekünk legyen, várok azzal, hogy a feleségem legyél...de ezt az egyet most akarom! Azt szeretném, ha elfogadnád a kulcsot. Csak ezt az egyet akarom, ezzel nem vagyok hajlandó várni. Megnyugvás nekem, ha tudom, hogy van kulcsod és bármikor elmehetsz oda. Most már az életem része vagy Sarrie...
- Sajnálom...sajnálom Harry annyira sajnálom, én nem akartam ezt tenni veled!
- Semmi baj. Elfogadod? - kérdezte, mire bólintottam. Aztán az apró kulcsot vagyis kulcscsomót a kezembe rakta. Mosolyogva tudatosul bennem, hogy most már teljes mértékben Harry-hez tartozom.
- Csókolóztál már esőben? - kérdezte azzal az aranyos mosolyával, amivel mindig levesz a lábamról.
- Még nem.
- Én sem. De, itt az ideje kipróbálni! - mondta. Pislogni sem volt időm ajkai már az enyémeket falták.

  

Az érzéki, lágy csók hamar semmivé lett, egész pontosan akkor, amikor kezeimmel átkaroltam a nyakát, lábaimat a dereka köré fontam, ő pedig izmos karjaival védelmezőn ölelt magához, és így forrtunk össze egyetlen szenvedélyes csókba.
Miután ajkaink elváltak egymástól, homlokát az enyémnek döntötte, de nem engedett el.
- Most, hogy kellő képpen szarrá áztunk, ideje lenne haza menni, nem gondolod? - kérdezte pimasz vigyorral az arcán.
- De. - feleltem, és apró kezemet összekulcsoltam az ő hatalmas kezével. Mindketten mosolyogva vettük az irány haza felé. Aztán eszembe jutott egy kérdés, egy kérdés ami rég nyomja a lelkem.
- Azon a napon, amikor először mentettél meg Joey-tól, miért jöttél át? - kérdeztem meg, remélve, hogy kapok választ. Láttam rajta, hogy meglepte a kérdésem, de válaszolt:
- Akkor vettem a fejembe, hogy elmondom, hogy szeretlek. Csak aztán láttam, hogy fojtogat, és elborult az agyam, és csak cselekedtem, de szólni nem szóltam.
- Nekem így is megfelelt. - mondtam, majd megcsókoltam. Éreztem, ahogy belemosolyog a csókba, és ez engem is boldoggá tett. - Jut eszembe. - csaptam a homlokomra, miközben egymás mellett sétáltunk. - Neked Bill mesélt a családjáról?
- Nem, miért?
- Nem tudom. Olyan furcsa. Állandóan mosolyog, mégis van valami szomorú fény a szemeiben. Azon gondolkoztam, hogy vajon mi lehet a családjával. De biztos, semmi, mivel azon a reggelen azt mondta, várja a családja... - gondolkoztam.
- Túl sokat gondolkozol Bébi. - mondta puszit nyomva a homlokomra.
- Örülj neki! Ha nem gondolkoztam volna, most nem lenne ez. - mutattam összekulcsolt kezeinkre, mire Harry csak egy aranyos mosollyal válaszolt.
- Na látod, most az egyszer tényleg jó volt. - nevetett fel.

Otthon mindenki nagyon örült, hogy megkerültem. Louis például odajött megölelt és azt mondta örül, hogy nem rohantam ki a világból. Hát igen...pedig szívem szerint azt tettem volna, de csak a játszótérig jutottam. Egy pontosabban két dolog azonban nekem is és Harry-nek is szemet szúrt. Gyászos volt a hangulat. Az egyik dolog, hogy Niall magába roskadva ült a kanapén, és csak bámult ki a fejéből, szokásos vidám mosolyának és bohémságának  nyoma sem volt. A másik pedig az, hogy Alice sem volt sehol...

-------------------------------------------------------------------------

Előzetes: 19.Ennyi volt a nagy szerelem...
"- Ezt most nem mondod komolyan? - kérdeztem két oktávval magasabb hangon. - Ennyi volt? Kész, vége, hatszáz? Ennyi volt a nagy szerelem? Ezért sírtam át éjszakákat? Ezért imádkoztam? Ennyi volt a boldogság? Válaszolj már!"

4 megjegyzés:

  1. Palkó! Ezt te se gondolod komolyan! Itt abba hagyni? Megverjelek? Tudom hol laksz! Ne már! Tudni akarom mi van. Ajj már! Haragszom.
    De a végétől eltekintve nagyon tetszet. :D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Angyalom ;)
      Igen, tudom szemét vagyok hogy ott abba hagytam xd De muszáj volt. :)
      Gondoltam hogy a vége nem fog tetszeni, de barátkozz meg a gondolattal, elvégre még bármi lehet...
      Köszönöm hogy írtál ♥
      All the love, M

      Törlés
  2. Nanemáár! Így félbehagyni? Egész nyaraláson ez fog járni a fejemben...ajj te! De nem bánom, mert imádlak! És bocs minden marhaságért amit mondtam...kössz a fejtágítást testvér ♥
    Muszi :)

    VálaszTörlés
  3. Szívesen máskor is ;)
    Hát ilyen is kell néha xd Köszi hogy írtál.
    Jó nyaralást sister <3
    All the love, M

    VálaszTörlés